Egy sikertelen holdfogyatkozás megfigyelés

Beszámoló

Mint azt korábban említettem, hétfő hajnalban teljes holdfogyatkozást figyelhettek meg a korán kelők. Kivételesen nekem is sikerült korán kelni, de azért túl sok eredménnyel nem szolgálhatok...

Teljes holdfogyatkozás szeptember 28-án hajnalban

Égi kalendárium

Aki esetleg túlélte a szeptember 23-i világvégét, annak szeretném felhívni a figyelmét, hogy hosszabb szünet után ismét teljes holdfogyatkozásnak örvendhetünk. Természetesen hétfőn, és természetesen hajnalban.

Hazafelé

Hét kocka egy tipikus hazaútról

Kirándulás a Budai hegység gyomrába — 2. rész

Az Anyósnyelv

Andezitről az aragonitba: a Szemlő-hegyi barlang

Előző élménybeszámolómban a Pál-völgyi-barlang volt terítéken, következzen most a kombinált jegyes barlangtúra másik állomása, a Szemlő-hegyi-barlang.

A két barlang bejárata között nem sok távolság van, de ha jól értesültem, összeköttetést a kettő között mindeddig nem találtak. Pedig nem lehetetlen szerintem, ki tudja, talán egyszer ezt is felfedezi valaki. Azt, hogy erre akár sor is kerülhet, jól példázza a Pál-völgyi-barlang története is. Ez már közel 30 km hosszú, mivel a kutatások során sikerült járatokat találni több egymás közelében levő barlang között. A Szemlő-hegyi felé még(?) mindenesetre nem ismert átjárás.

Kirándulás a Budai hegység gyomrába — 1. rész

Emma a bejárat előtt...

Andezitről a kalcitba: a Pál-völgyi-barlang

A mostani rövid hétvégén elég rossz időjárást jósoltak, így ennek megfelelően választottuk ki a hétvégi kirándulásunk célpontját is: meglátogattuk az ország leghosszabb barlangrendszerét. Ezt a kirándulást a nagyobb képanyag miatt inkább két részletben adom közre.

Két helyről is indul kiépített, vezetett barlangtúra a budapesti Pál-völgyi-barlang rendszerbe. Ezen túlmenően is vannak lehetőségek, de Emma számára a föld alatti világgal való első ismerkedésként mi maradtunk a kocatúrán. A kúszó-mászó üzemmódot egyelőre meghagytuk későbbre, annak függvényében, hogy mennyire érdekli egyáltalán majd ez az egész.

Jönnek a Camelopardalidák?

Amatőrcsillagászat, meteorok

Földünk nemsokára keresztezi a 2009P/LINEAR üstökösből majdnem 200 éve kiszóródott törmelékfelhőn. Vajon ez a törmelékfelhő okoz-e látványos hullócsillag-záport vagy sem? Megtudhatjuk a május 23-25 közötti éjszakákon.

Esko Lyytinen és Peter Jenniskens szerint a törmelékfelhőt május 23/24-én éri el a Föld, és 25-én hagyja el. A feltételezhetően legsűrűbb részeken 24-én kora reggel haladunk majd keresztül, de ekkor Magyarországon már sajnos világos lesz. A törmelékfelhő belső struktúrája finoman fogalmazva is erősen bizonytalanul ismert, így az ezt megelőző és az ezt követő éjszakákon is érdemes lesz kimenni az ég alá.

Újratöltve

Hosszú ideje hallgattam. Most ismét nyitva vagyok, és a régi honlapom is újra lett töltve...

Egy ideje szerettem volna ide összegyűjteni a régi honlapom anyagait, és bele is kezdtem. Aztán arra gondoltam, hogy ha ez megtörtént, akkor majd publikussá teszem ezt az oldalt is. Végül úgy döntöttem, hogy nem várom meg a vélhetően soha el nem érkező teljes visszamenőleges feltöltést, hanem indulok.

A hiányzó időszakban is bőven volt mit olvasni, nézni tőlem. Példának említsük a Kertész leszek blogot, ami a Pilisszentlászlóra költözésünkkel párhuzamban indult, vagy a 41. és 42. szülinapom közötti napifotós projektet. Ilyen napifotós projektem volt már 2011-ben is, akkor technikai gondok miatt sajnos megakadt a projekt még a felénél.

A régi dolgokat meg majd idővel felteszem ahogy lesz rá idő. Nem hajt a tatár. Az ide már most is felkerült régi anyagok nagy részénél hiányzik még a képanyag is (már ahol volt), és csak a szövegek vannak meg. Ezeket is majd kicsinosítom időm függvényében — ahogy előkerülnek a régi mentések közül. No meg mitagadás, biztosan jó lesz időnként felemlegetni a régi dolgokat, amiben remélem lesznek olyan Olvasók, olyan régi és/vagy új barátok akik partnereim lesznek. Tartsatok velem!

Éjjeli látogató

Találkozás egy Nagy éjjeli pávaszemmel

Előző este arra figyeltem fel a gép előtt ülve, hogy remeg a konyhaablak üvege. Néztem, hogy nem földrengés-e, vagy hasonló, de a lámpák, poharak a polcon és egyéb földrengés-indikátorok nyugton maradtak...

Nagy éjjeli pávaszem (Saturnia pyri) nőstény egyede

Odamentem hát az öreg ablakhoz — ez még nem került kicserélésre, elég vacak állapotban van — és kisvártatva feltűnt a zajforrás: egy hatalmas lepke ostromolta az ablakot. Rögtön eszembe is jutott a találkozásunk a tavalyi évben a tölgyfaszenderrel, azelőtt a szürreális kinézetű szölőszenderrel, így napirendre is tértem a dolog felett, hogy na majd reggel meglesem. Ezek ugyanis a korábbi tapasztalatok szerint meglehetősen mélyen "szenderegnek" napközben, és csak éjjel aktívak.

Tavasz

Pintyek dalától
zeng a tavaszi erdő.
Új élet indul.

365 kép

Egy évem fekete-fehéren

2012. július 19-én a 41. születésnapomon kezdtem el egy napifotó projektet. A cél az volt, hogy naponta egy, fekete-fehér képben végigkövessem az életem egy évét, a nevezetes 42. születésnapomig.

Szerencsére ezt a projektet most siker koronázta, és az eredménye megtekinthető blogformában is a 41-től 42-ig címen, valamint az alábbi kis diavetítésen keresztül is akár.

Az év során kezdetben Canon-os képek készültek, aztán egyre többször került képbe a telefon is, mint sajátos képalkotó eszköz. Sajátos, mert mitagadás igencsak gyenge a képminősége, így a képkészítésnél sokszor ezt is érdemes volt figyelembe venni, és úgy témát keresni. Azt, hogy sikerült-e bármi maradandót alkotni azt hiszem a kedves nézők a leginkább hivatottak megítélni.

Vissza az ég alá!

Ma hajnalos voltam, így korán kellett kellnem. Hideg éjszakánk volt, így a reggeli kávé félálomban történő behörbölése után első dolgom volt kicsit begyújtani, hogy mire a család megébred már kellemes meleg legyen. Beöltöztem hát, és kivonultam pár hasáb fáért. Az ajtóban természetesen jó amatőrcsillagász mindig rögvest felfelé néz — így tettem én is. Úgy is maradtam rögvest...

Hideg, -6 °C volt odakint, és teljesen derült. A levegő teljesen állt, és pillanatokon belül feltűnt, hogy a határmagnitúdó átlagon felüli. Nagyon sajnáltam, hogy nem másztam ki korábban, mert megérte volna kicsit kivinni valami műszert is. Így hát jobb híjján szabad szemmel nézelődtem kicsit — már amennyit a fáktól látni lehetett. Keleten a hegyek felett már fénylett a Vega, de a nyári tejutas részek még a gerinc mögött voltak. Északnyugati irányban a Cassiopeia alsó deleléshez közel, de szép Tejút-sávval virított.

A buszhoz menet ropogott a lábam alatt a friss hó, és eszembe jutott az a régi ráktanyai éjszaka. Akkor egy tavaszi észlelőhétvégén kimentünk este az ég alá, majd úgy a csillagmennyiség alapján szomorúan visszamentünk teázni egyet, hogy szép-szép, de nem túl jó az ég. Békésen iddogáltunk, amikor valamelyikünk a fejéhez kapott:

— Basszuskulcs! Tavasz van! — és már rohantunk is ki HMG-t becsülni. Akkor 7,5m-s csillagokhoz volt szerencsénk szabad szemmel. Hát most is valami hasonló lehetett a vége, de bevallom nem is néztem konkrétan...

A dombon felfelé menet a még alacsonyan álló Herculesben az M13 és mellette az egyik kis csillag néha-néha rámkacsintott, a Mars élénk narancssárga golyóként csodás látvány volt. Tőle keletre az M44 erőteljes ködfoltja lebegett. Nagyszerűen látszottak a csillagok színei is.

A buszmegállóban szerencsém volt: két kései Geminida tagot láttam a Cas-Aur környékén a hegyek felett elsuhanni alig 10 perc alatt. Aztán megjött a busz. Szerencsére lassan ment lefelé a hegyről, és a Béla sosem kapcsolja fel a belső világítást lefelé menet (jobb az erdőn át sötétben vezetni, meg úgyis majd mindenki csendben szunyókál még a buszban), így folytathattam a nézelődést. A hegytetőn a fák közül kibukkant a Corvus jellegzetes kis trapéz-formációja, még lentebb meg Budapest és Szentendre derengése. Persze erről is beugrott egy pár évvel ezelőtti tavaszi este. Akkor a szöllőnkben ücsörögtünk a tábortűz mellett pár amatőr cimborámmal. A kis 80/480-al nézelődtünk egy fotóállványról, és gyönyörű volt az M104 alias Sombrero-galaxis, no meg az R Crv vörössége... Vajon most merre járhat ez a ritkán észlelt mira változó?

Aztán beértünk Szentendrére, és fokozatosan eltűnt a varázs — felkapcsolódott a világítás is, és ahogy egyre beljebb haladtunk úgy tűntek el szép sorjában a csillagok, és a hótakaró is. Rá kellett hogy ébredjek, hogy hiányzik már az égbolt. Ki is adtam magamnak a jelszót: Vissza az ég alá!

Ki jön velem? ;-)

Aquincumi csillagok

Múzeumok Éjszakája

Ismét meghívást kapott a Múzeumok Éjszakájára a Magyar Csillagászati Egyesület. A Polaris Csillagvizsgáló bemutatócsapata ezúttal az Aquincumi Múzeum rendezvényéhez csatlakozott.

Este 21h-kor kezdődött a bemutató, és ekkor még szép tiszta idő volt. Remekül látszott a Hold és a ragyogó Vénusz, így kezdettől kígyózó sorok álltak a távcsövek mögött. Záporoztak a kérdések, volt aki gyorsan elintézte a bemutatót, de többen hosszabb időre az okulár végére ragadtak.

Az előadások a hangosítás problémái miatt jóval később kezdődtek, de végül két előadás is volt. Először Boros-Oláh Mónika ismertette röviden a Naprendszert, majd kisebb szünet után Mizser Attila tartott előadást az antik korok világképéről, és annak továbbfejlődéséről egészen korunkig.

Sajnos a felhők vékonyka foszlányok formájában állandóan jöttek-mentek, de így is varázslatos hangulata volt a fáklyákkal megvilágított, holdfényben úszó jó kétezer éves romoknak.

Tőlünk függetlenül történelmi előadások, borkostoló és sok egyéb program is volt — ezekből azonban túl sokat nem láttunk. Hajnali kettőig tartott a rendezvény, így már majdnem 3 óra volt mire hazaértünk.

A Hold elfedte a Vénuszt

Megfigyelések, asztrofotózás

Izgatottan váruk a vénuszfedés jelenségét. 2004-ben nem sikerült látnunk, de idén szerencsénk is volt, meg nem is a megfigyeléskor. Szerencsénk, mert a kilépést sikerült látni és fotózni is, és szerencsétlenek is voltunk mert a belépést nem tudtuk figyelemel kísérni...

Mindketten kicsit hamarabb jöttünk haza a jelenség kedvéért, hogy aztán elkezdődjön a küzdelem a technikával. Még a tavasszal tartottunk egy távcsöves bemutatót Nagykőrösön, akkor volt a teljes távcsőmechanika utoljára összeszerelve. Sajnos két sima M5-ös anyát sehol nem találtunk a dobozkában, így a műszer stabil összeszerelése nem igazán sikerült. Vészesen közeledett a belépés időpontja, és az addig szép kék ég is teljesen elborult — így döntöttünk: Emese gyorsan elszalad a közeli barkácsboltba anyát venni, hiszen a belépést már garantáltan nem tudjuk megfigyelni.

Miután a hiányzó anyák megérkeztek, nagy sebessen összeraktuk a műszert, felnyaláboltuk a technikát, és kirobogtunk az Amfiteátrumhoz. Ekkor már nagyon közeli volt a kilépés kezdete, így szó szerint rohanni kellett. Félúton jutott eszünkbe, hogy a keresőtávcső és az ellensúly is otthon maradt — ami tekintve a Celestron 125/1250 SC + Canon DSLR rendszer által adott alig több mint fél fokos látómezőt nem volt éppen örvendetes...

A felhők is rohamosan oszlottak szerencsére: érdekes módon a Hármashatár-hegy Óbuda felöli oldala fölött egy széles sávban megállt a felhőzet és erről szakadoztak le komolyabb foszlányok. (Mint kiderült ez az alattomos felhőcsík a közeli Polarisban észlelők számára majdnem végig takarta a kilépést is.) Amikor kiértünk Emese szerencsére pillanatokon belül meglátta a Holdat egy felhőlykban, nagy hascsapással pólusraálltunk a mechanikával, és csodák csodája de sikerült szinte azonnal megtalálni az akkor még magányos Holdat.

Az első, még félig skerült képen még nem volt Vénusz. Pár másodperccel később elkezdett kibújni — azaz szó szerint az utolsó pillanatban sikerült elkezdenünk a megfigyelést. Sorozatban készültek a képek, a 10D szuszogva írta a CF-kártyát, vonultak a felhőfoszlányok, de a vénuszkorong kibújása közben végülis derült volt az ég. A kilépés percében már feltűnő volt szabad szemmel is a kicsi dudor a Hold peremén, két perccel utána már szépen elvált a két égitest fénye. Szép idő volt, így bő fél óráig még csináltunk képeket, aztán hazatelepedtünk. Emese rögvest el is kezdte kidolgozni a képeket. Az elsőként kidolgozott, itt is bemutatott képkocka időközben már be is járta az internet legkülönfélébb helyeit.

A Vénuszt július 1-én este is érdemes lesz fotózni — ekkor a Szaturnusz közvetlen közelében tartózkodik majd.

Holdsarló a méhek között

Megfigyelések, asztrofotózás

A másnapi Szaturnusz-fedés körüli nagy izgalomban szinte teljesen feledésbe merült, hogy a Holdsarló az M44 (Praesepe, azaz magyarul Méhkas vagy Jászol néven ismert csillaghalmaz) csillagai mellett látszott az esti égbolton.

Az elmúlt napokban a légkör teljesen telítve volt a Szaharából elszabadult sivatagi homokkal. Az eget most is beterítette a "száraz légköri homály" — hogy egy 80-as évekből származó amatőrcsillagász szlenggel fejezzem ki magam.

Rövid töprengés után ezen az estén kitelepedtünk az Amfiteátrum tetejére, hogy a viszonylag alacsonyan látszó jelenség fotózásában ne zavarjon a Hármashatár-hegy tömbje. Mivel az együttállás megörökítésére csak 1-2mp-es expozíciókat alkalmaztunk, így óragépes mechanikára sem volt szükségünk, csak a fotóállványra és a 5,6/300-as teleobjektívre.

A Hold persze így is beégett kicsit, de a hamuszürke fényt is sikerült megörökíteni a képen. A mellékelt felvétel összesen 30 másodpercnyi expozíciót tartalmaz, 1-2 mp-es expozíciók összeadása után. A Hold körüli glóriát — amit nagyrészt a sivatagi pornak köszönhettünk — kisebb képfeldolgozással sikerült leszűrni a képről: egy csillagtalanított, kifeketített holdkorongú képet mint sötétképet levonva az eredeti összegképből szépen eltűntethető a holdudvar.

Véget ért a Fotósuli

Megnyílt a Fényecset Fotósuli No. 7. zárókiállítása

Végetért egy "tanév", véget ért a Fényecset Fotósuli 7. kurzusa. A természetfotós tanfolyam végén a résztvevők anyagaiból kiállítás nyílt a Magyar Természettudományi Múzeumban.

A történet még ősszel kezdődött, amikor Emese ötlete nyomán mindketten beiratkoztunk Zsila Sándorhoz, a Fényecset Fotósuliba, hogy alaposabban is megismerkedjünk a természetfotózás műfajával. A 2006-os évben még szerdánként, 2007-ben keddenként találkozott kicsiny csapatunk. Nagyon kellemes hangulatban teltek az órák zömmel képelemzéssel, de sikerült megismernünk egymás fotós cuccait is, kitárgyalva azok előnyeit, hátrányait egyaránt.

Több alkalommal is eljutottunk a természetbe is. Decemberben fotóztunk először együtt, akkor üvegházban gyakoroltuk a növényekkel. Sajnos igazán szép téli időjárás egyszer sem volt, így legközelebb március elején jutott ki a csapat a szabad ég alá. Ezen az első szép tavaszi napon az elmaradhatatlan kökörcsin-fotózás került sorra. Mindenki nagyon megkedvelte ezeket a kedves kis virágokat, jól kimozogtuk magunkat a friss levegőn. A márciusi hosszú hétvégén szép napokat töltöttünk a Mátrában, május elsején Nagykovácsi határában kirándultunk egy nagyot. Végül Géczy Dorottya látott vendégül minket egy kis kertipartyn a tanfolyami kiállítás előtti hétvégén — ezúton köszönjük neki a szíves vendéglátást!

A megnyitó előtti napokon sokszor az éjszakába nyúlva készülődtünk: készültek az oklevelek, a képek keretei, a bemutatásra kerülő két diaporáma, a késő éjjel érkező, frissen kinyomtatott képek felvágása. Legtöbbet Satya és felesége Judit tett a kiállításért — ezért az összes tanfolyamtárs nevében köszönettel tartozunk nekik! Aztán felvirradt a nagy nap, és a Magyar Természettudományi Múzeumban elkezdtük a kiállítás felépítését. Több csapatban folyt a képek keretezése, falra akasztása, felcimkézése a kis teremben a hangosítás és a kivetítő beállítása, a kis büfé berendezése — de végül éppen időre minden elkészült. A vendégek is megérkeztek — már akit nem kergetett el a hirtelen jött felhőszakadás. A múzeum mélyén alig hallottunk valamit a viharból, volt aki csak kifelé szembesült a felhőszakadással.

Zsila Sanyi és Géczy Dorottya nyitotta meg a kiállítást, átvettük az okleveleinket, majd a képek megtekintése után először a természetfotóinkból készült diaporáma, majd a képek készítésének körülményeit demonstráló werk levetítése került sorra. Ezután a büfé volt a soron, és alaposabban is ki lehetett elemezni a megjelentekkel egy-egy kép készítésének körülményeit.

— Milyen lett a kiállítás? — kérdezték azóta többen is akik nem jutottak el a megnyitóra. Nem nagyon lehet ezt elmondani, legegyszerűbb talán megnézni élőben hiszen a képek a falon maradnak egészen 2007. május 31-ig.

A tanfolyamnak ezzel vége lett. Sokat gazdagodtunk ez alatt az idő alatt, sokat tanultunk egymástól, de leginkább Satyától. Egészen másképp nézünk már a saját, és mások természetfotóira, hiszen jobban látjuk a készítésük hátterét, így a lehetőségeket, no meg persze a hibákat, tanulságokat is egy-egy képben. Reméljük a kis csapatunk nem oszlik fel, és fotózunk mi még együtt valahol a Természetben!

Alkonyi színjáték

Holdsarló a Fiastyúkban, mellette a Vénusz és a Hyadok, megkoronázva ez ISS-átvonulással — no és természetesen jó társaság... Mi kell még egy szép estéhez?

Igen kellemes társaság gyűlt össze az égen és a Földön is egyaránt. Az égiek közül ezen az estén nem csak a Vénusz fénylett a Fiastyúk és a Hyadok csillaghalmaza között, hanem a vékonyka holdsarló is éppen az M45 csillagai előtt tartózkodott.

Az együttállás megfigyelésére kisebb csapatot szerveztünk a Hármashatár-hegyre. Jó hangulatban múlatta az időt a kilenc főből álló csapatunk. Nagyon szép látvány volt a hegyek fölött ragyogó tiszta égbolt, ahogy mélyvörösből sötétkékre, majd végül feketére "hűlt". Eddigre persze mi is lehűltünk, hiszen hiába van itt a tavasz, elég hideg lett mire besötétedett.

A hamuszürke fény is feltűnően ragyogott a sarló fénykaréjában. 21:18-kor pedig menetrendszerűen megérkezett Simonyi Károly is a Nemzetközi Űrállomással. Erről is készültek képek, Dienes Petinek sikerült az ISS napelemtábláit is megörökítenie. Miközben a felettünk áthúzó fénypöttyöt nézi az ember óhatatlanul arra gondol, hogy vajon milyen látvány lehetett ez az együttállás a Föld nagy kék korongja mögött felkelve?

Majdnem holdnyugtáig maradtunk fent, miközben kísérőnk fokozatosan lemászott a Fiastyúk csillagairól. A holdsarló, és a mellette szikrázó csillaghalmazok, a ragyogó Vénusz emlékezetes estét szerzett mindannyiunk számára.

Hegyre fel!

Egy fél nap a Hármashatár-hegyen

A vasárnap délutánt végre a szabad ég alatt tölthettük. Az idő szűkössége végett "csak" a közelbe, a Hármashatár-hegyre mentünk fel, az eredeti tervek szerint törpe nőszirmot fotózni.

Gyönyörű idő volt, kellemes meleg levegővel, kék éggel, ezernyi virággal és madárdallal. Fázni sem fáztunk, mégsem ömlött a veríték az emberről a hegymenetben sem — erre szokták mondani hogy ideális kirándulóidő. Nem siettünk, hiszen már hosszúak a napok, de így is napnyugta előtt jó két órával értünk a csúcsra.

Törpe nősziromnak nyomát sem találtuk, pedig tavaly sok volt belőle a csúcson is, és továbbmenve a kéktúra menti sziklás réteken is számos tő virított. Talán ez az idei sietős tavasz az oka, és elnyíltak? Ez a legvalószínűbb, mert sokfelé már az orgona is a végét járta — pedig az május elején szokott virágozni mifelénk.

Végül mentünk még párszáz métert a Virágos nyereg felé, és egy meredek, sziklás réten letáboroztunk a fotós felszereléssel. Nőszirom hiányában Emese egy szép, már elszáradt kökörcsinnel kötött barátságot, jómagam meg a kúszó-, mászó-, és kőtörő füvekkel próbáltam behatóbb megismerkedni. Egy ideig vártuk Tordai Tamást is, de végül üzent, hogy mégsem jut ideje felkerekezni a hegyre.

Egy lista, egy évized

Gondolatok a csillagászati levelezőlistáink kapcsán

Szombaton az egész nap elment az MCSE levelezőlista rendszer végső tesztelésére, fejlesztésére. A hajnalig tartó gép előtt ücsörgés nem volt túl lélekemelő, hiszen nagyon csábított már a verőfényes tavasz egy kis csámborgásra, fel a hegyekbe.

Néha elgondolkozik az ember, hogy van-e értelme ezeknek a közösségi fejlesztéseknek. Sok idő, és energia rámegy, és sajnos a nagy hangja mindig azoknak van akiknek semmi nem elég jó. Persze arról már régen lemondtam, hogy olyat próbáljak meg alkotni, ami lehetőleg mindenkinek tetszik. Ilyet készíteni azt hiszem valóban képtelenség — jobban jár az ember, ha puszta önvédelemből inkább csal azoknak próbál megfelelni akik valamennyire értékelik is a befektetett energiákat. Végülis nem pénzért, csupán ügyszeretetből, és hobbyból csinálja az ember — legalább ne bosszantsa, idegesítse fel magát mindenen.

A gép otthagyása iránt érzett csábítás az este leszálltával is csak fokozódott, elnézve a csodálatosan derült égboltot. Hajnalban a neten át beszélgettem Tordai Tamással. Ő éppen a Polaris Csillagvizsgálóban volt, és a GW Lib törpenóváról végzett méréseket. Szívesebben lettem volna én is ott az ég alatt, de túl szerettem volna lenni végre ezen a hónapok óta nyomasztó listakérdésen. Talán már lekopogható — legalábbis eddig úgy tűnik —, hogy helyreállt a régi postázási rend, és ezek mellett nyitva maradt a tervezett további fejlesztések lehetősége is. Ebben éppen a régi listarendszer volt a legfőbb akadály.

Az egész éppen egy évtizede, szintén áprilisban kezdődött. Akkoriban nagyon népszerű és hasznos olvasmány volt a neten a különböző HIX-újságok tömege. Ez adta az alapötletet, hogy csináljunk egy hasonló listát magunknak, hogy a csillagászat iránt érdeklődők elbeszélgethessenek rajta. Így született meg 1997. áprilisában a CSILLA-lista. Az ezt postázgató kis programocska mai szemmel nézve elég kezdetleges tákolmány volt, de a kor egyszerű környezetében szépen működött — sőt, az ékezetes levelezés ritka élményét is kiszolgálta. Igaz ez akkor egyszerűbb is volt, mint manapság: a levelezés alapvetően sima szöveges alapon zajlott, nem nagyon volt még tucatnyi formázás, karakterkiosztás, stb. amitől ma a haja is kihullik annak, aki ilyenekbe mártja a programkódját.

A CSILLA kódja kezdetben gyorsan hízott: indultak kisebb azonnalpostázós listácskák is, bekebelezte az MCSEKLEV hírlevél kiküldését is, és a nagyjából ezres olvasóközönség mindennapjainak részévé vált. A kezdő programozók minden lehetséges hibáját elkövettem ezzel a rendszerrel, egyre átláthatatlanabb, egyre inkább célprogrammá vált, aminek a bővítése javítása hosszú ideje gyakorlatilag lehetetlenné vált, miközben a levelezés médiásodása miatt egyre több levél jött amit rosszul, vagy éppen sehogy sem kezelt le. Megérett a lecserélése.

Persze többeknek fájt és sirták visszza a régi rendszert, azzal az indokkal, hogy miért kell mindent kidobni ami régi, miért kell mindig újat akarni?? A 10 éven át gyakorlatilag változatlan rendszer szerintem messze nem a törtető és az értékeket feélresöprő mentalitást jelzi szerintem. Másrészt ha nem csinálna az ember új dolgokat akkor semmi sem lenne. Nem öntömjénezésből mondom, de ha nem nyitom ki a kódszerkesztőmet (tudja már a csuda milyen editorban is kezdtem annó) 1997 tavaszán, hogy új dolgot próbáljak ki, akkor nem alakult volna ki ez a lista sem. Másik, másféle lehet — sőt valószínű, hogy az igények kikényszerítettek volna valamit — de ahhoz is új dolgot kellett volna valakinek létrehozni.

Ami miatt valóban lehetett elégedetlenség, az inkább az, hogy a leállítás utáni nagy közösségi nyomás alatt elég sok, kis odafigyeléssel elkerülhető hibát vétettem, elmaradtak a részletes tesztek, stb. No de talán most megnyugodtak a kedélyek, és lehet örülni kicsit az elmúlt 10 évnek, és elörenézni a következő évtizedre. No és talán egy kis levegő, és természetjárás is belefér vasárnap délután...

Űrhajózás Napja 2007

Simonyi Károly az ISS-en

A 2007-es évben is megemlékezett a Magyar Csillagászati Egyesület az Űrhajózás Napjáról. Különleges aktualitást adott a napnak, hogy ekkor tartózkodott Simonyi Károly űrturista a Nemzetközi Űrállomás (ISS) fedélzetén. Az esti bemutató alatt kétszer is átvonult az égbolton az űrkomplexum.

Kellemes tavaszi este volt, így a Polaris Csillagvizsgáló teraszán tartott előadásokra sokan eljöttek. Külön szerencsénk volt, hogy sikerült elcsábítani egy élménybeszámolóra Simonyi Károly testvérét Simonyi Tamást, aki élőben követhette a startot Bajkonurban.

Szerettünk volna az űrállomás átvonulásáról képeket készíteni, úgy hogy a Polaris kupolája, és a rendezvény résztvevői is a képre kerülhessenenek. Sajnos ezzel volt egy kis geomatriai probléma: olyan magasan, majdnem a zenitben vonult át az ISS, hogy ezt nem lehetett kivitelezni. Amikor pedig még alacsonyan volt, akkor egészen a nyugati égen, a Hármashatár-hegy fölött látszott — így vízszintesen nem fért el a kupolával egy képen.

Így két helyszínről készítettünk képeket. Emese a teraszon maradt, én pedig Balaton Lacival felmentem a Polaris melletti kis erdei útra a domboldalba, mert számításaim szerint onnan épp a kupola közelében kellene látszani az eltűnő űrállomásnak — igaz a rendezvény hangulata innen már nem jöhet át.

Sajnos a felvitt miniállvány megadta magát, nem lehetett rendesen berögzíteni. Idő már nem volt visszamenni, de szerencsére Laci talált a domb alján egy jókora betontömböt, és nem volt rest azt felcipelni. Így ennek támasztva a gépet mégis készülhettek képek.

A fáktól mi nem láttuk az űrállomás megjelenését, de a tömeg hangjából rögtön lehetett tudni: az ISS menetrend szerint megérkezett. Amikor kibújt a fák közül, gyorsan kellett megbecsülni merrefelé fog haladni, így ekkor alakítottuk ki hirtelenjében a végleges képkivágást.

A három darab kép készítésekor sajnos eléggé remegett a gép, nem volt idő stabilan rögzíteni. Így igazából csak képernyőre szabott méretben élvezhető a felvétel. A keleti égen ekkor a nyári esték jellegzetes csillagképei voltak láthatóak, így a Corona Borealis, a Hercules egész jól láthatók a lakótelepek fényszennyezése ellenére is. Ezeket vékony vonallal összekötöttük a képen. Nyilván egy stabil állvánnyal még jobb lett volna az eredmény.

Kökörcsintevések

Fényecset fotósuli

Korán kezdődött ez a nap: hajnali 4-kor keltünk. Miért? Mert a kökörcsin szőrös — és nem borotválkozik... :) Természetfotós terepgyakorlaton jártunk a Fényecset Fotósulival, amelynek elsődleges célja a tavasz talán legszebb virágainak, a kökörcsineknek a becserkészése volt.

Előző nap nagyon szürke, esős idő volt — bár a meterológia vasárnapra már napsütést mondott. Hajnalra valóban ki is derült az idő: a félhold sápadt fénye ömlött el a szobán mikor felébredtünk. Gyors pakkolás, öltözés és már capplattunk is ki a buszmegállóhoz, hogy a Bah-csomóponthoz érjünk ahol kis csapatunk találkozója volt. Innentől autóval mentünk tovább (köszönet Zsila Sanyinak a fuvarozásért), és már a hegyoldalban gyalogoltunk felfelé amikor a Nap vörös korongja előbukkant a horizonton. A hegy oldalában, az út mentén néhány álmos fekete kökörcsint láttunk, de ekkor még nem volt elég fény a fotózáshoz, így átmentünk zergébe — és meglátogattuk a leánykökörcsinek otthonát.

Ezek a kedves, szigorúan védett virágok a leglehetetlenebb helyeken nőnek: meredek sziklafalak repedéseiben, illetve a hegy tetején az előző évből ottmaradt, száraz fű alatt bújnak meg. Sikerült is számos tövet találnunk, és a csapat hamarosan szétszéledt a sziklák között, hogy néha spontán összeverődjön kisebb-nagyobb csoportokban, pl. a hegy tetején látható csinos 5 szálas kökörcsincsokornál.

Gyorsan száll ilyenkor az idő, így már kora délután lett mire elindultunk lefelé. Ekkor kerültek lencsevégre az időközben felébredt fekete kökörcsinek. Rengeteg volt, de a száraz fűben annyira elbújtak, hogy igen alaposan kellett átvizsgálni a terepet fotózás előtt, hogy nehogy eltapossuk véletlenül ezeket a törékeny kis virágokat. Már virágzik a mandula is, előbújtak a méhek, egy lepkepár is feltűnt néha. Itt-ott elvétve tavaszi hérics is sárgállott az út mentén. Határozottan melegen sütött a nap, így egymás után kerültek le rólunk a meleg ruharétegek.

Mi tagadás alaposan elfáradtunk a nap végére, de nagyon jól esett végre kimozdulni a városból. A friss levegő, és a testmozgás nagyon hiányzott már mindkettőnknek. Fotózás közben az ember állandóan mozgásban van — és ez sziklákon való mászkálásból áll. Amikor egy kép beállítása során az ember lekuporodik a lehetetlenül alcsonyan levő fényképezőgéphez, majd egy a képbe lógó fűszál elhajtása miatt feláll az jól átmozgatja az izmokat. Természetesen mindezt többtucatszor kell megtenni képenként, pláne hogy a szél is ellenünk dolgozott, minden kiszedett fűszál helyett 2-3 újabbat fújt a látómezőbe.

Ez volt idén az első, nem csak hőmérsékletét tekintve tavaszi nap. Végre éled a természet, mint időtlen idők óta minden tavasszal teszi. Reméljük így lesz ez majd jövőre is...