Írások

Írások az @GORA Elektronikus Magazinból

Az @GORA a Zöld Pók Hálózat elektronikus magazinjaként indult 1998-ban. Sajnos meglehetősen rövid életű lett, fél év után forráshiányra hivatkozva a lap megszűnt. A lap Miró Kiss Ida ötlete volt, és elsősorban a Zöld Pók tagjai alkották a kialakuló kis sajtóműhelyt. Ida helyetteseként ténykedtem a lapnál, eleinte csak programozóként, webmesterként, majd rövidebb írásokkal is próbálkozotam. Ezek elsősorban kis életképek, tárcák voltak, hasonlóan a HIX fórumain írt korábbi hozzászólásaimhoz. Ezekből adok közre az alábbiakban pár zsengét.

Ezek egy része értelemszerűen a keletkezésük idején történt események hatására íródott. Ennek tükrében el kell mondanom, hogy az itt-ott feltűnő napi aktuálpolitikai áthallások (nem) a véletlen művei. A történelem előszeretettel ismétli önmagát...


HIX újságok

A HIX, vagyis a Hollósi Internet eXchange a magyar nyelvű internet hőskorának (a kilencvenes évek elejének) legismertebb, legnépszerűbb fórumai voltak. Tematikus, levél alapú fórumok, levelezőlisták voltak ezek. Hollósi Józsi, amerikába szakadt honfitársunk hívta életre, eleinte mint a külföldön tanuló, élő magyarok fórumait, aztán szép lassan az internet terjedésével itthoni felhasználók is aktivizálódtak. A HIX RANDI c. társkeresős, ismerkedős fórumának egy ideig moderátora is voltam. Bővebben lásd a http://www.hix.com címen a teljes archívumot. Az itt található néhány írásom az eredeti szöveggel, de ékezetesítés után (akkoriban az interneten a magyar nyelvi karakterek nem voltak átküldhetőek) került fel ide.


Mindenféle


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Szívesen látom a véleményedet, ne habozz hanem írj!

Hasonló tartalmak

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...