Jönnek a Camelopardalidák?

Amatőrcsillagászat, meteorok

Földünk nemsokára keresztezi a 2009P/LINEAR üstökösből majdnem 200 éve kiszóródott törmelékfelhőn. Vajon ez a törmelékfelhő okoz-e látványos hullócsillag-záport vagy sem? Megtudhatjuk a május 23-25 közötti éjszakákon.

Esko Lyytinen és Peter Jenniskens szerint a törmelékfelhőt május 23/24-én éri el a Föld, és 25-én hagyja el. A feltételezhetően legsűrűbb részeken 24-én kora reggel haladunk majd keresztül, de ekkor Magyarországon már sajnos világos lesz. A törmelékfelhő belső struktúrája finoman fogalmazva is erősen bizonytalanul ismert, így az ezt megelőző és az ezt követő éjszakákon is érdemes lesz kimenni az ég alá.

Jenniskens neve kapcsán jutott még eszembe egy régi, talán a legkülönösebb általam átélt hullócsillag megfigyelés volt. Történt ugyanis, hogy 19 évvel ezelőtt, 1995. november 21/22-re virradó éjjelre a szakmai körökben addig nem igazán ismert Jenniskens egy hullócsillag-zápor jelentkezését jósolta. Sokan vonták kétségbe, hogy alapja van a számításainak, amit az Alfa Monocerotidák meteorraj kapcsán tett, de végül a megfigyelés őt igazolta. Talán érdemes fellapozni a megfigyelésről írt gyors beszámolómat, amit a HIX közösségének 1995. november 23-án küldtem. Mindenesetre ezzel az előrejelzéssel annó Jenniskens beírta magát a szaktekintélyek közé.

A szülőüstököst egyébként 2004-ben fedezte fel a LINEAR égboltfelmérő program, így túl sokat nem tudunk az aktivitásáról, főleg nem 200 év távlatából. Rövid periódusú üstökös, 5 évente kerüli meg a napot. Ennek következtében elég szélsőségesek az előrejelzett darabszám maximumok. Az optimista jóslatok óránként 1000 hullócsillag megjelenésével számolnak, de az átlagosnak tekinthető 200 darab óránként sem rossz aktivitás — hiszen a nyár neves hullócsillag raja, a Perseidák nagyjából fele ekkor a aktivitást mutat. Természetesen az is benne van a pakliban, hogy egyáltalán nem látunk majd semmit, meg az is, hogy sok lesz de éppen akkor amikor nálunk nappal van.

A meteorrajok látszólag egy pontból kiinduló hullócsillagokból állnak. Ez a kiindulási pont az égbolton az ún. radiánspont. A hullócsillag-rajok az alapján kapják a nevüket, hogy ez a pont melyik csillagkép területére esik. Ez jelen esetben a Camelopardalis (Zsiráf) csillagképben lesz. Egy elég halvány csillagokból álló terület ez, sokszor mondják városi amatőrcsillagászok, hogy az Ursa Major (Nagy Medve) és a Cassiopeia közötti nagy üresség az a Camelopardalis. Tény és való, hogy a legfényesebb csillagai is 4^m körüliek.

A Camelopardalidák radiánsa (vörös folttal jelölve). A közismert Göncölszekér (balra) és a Cassiopeia (jobbra) csillagkép összekötő vonalait kiemeltem a könnyebb felismerés kedvéért.

A megfigyeléseknél nem nagyon van kitüntetett irány, de leginkább mégiscsak a radiáns közelét érdemes figyelni, így javasolt az északi Sarkcsillag felé fordulva lesni az égboltot. Kisebb aktivitás mellett megpróbálhatjuk rajzolni is a meteorokat, nagyobb mennyiség esetén érdemes számlálni a pl. 5 percenként látott meteorok számát. Fotografikusan is megpróbálhatjuk megörökíteni a látványt, a meteorok fotózásáról írt cikkemet is ide kellene még linkelni ha megtalálom. :)

Legyen itt végül egy kis angol nyelvű NASA-videó is kedvcsinálóul. Minden úgyis az ég alatt dől majd el, az utolsó pillanatokban, miként az 1995 novemberében is történt.