2006. augusztus 20., vasárnap

Augusztus 20.

Ha az ember járt már a Hármashatár-hegyen és látta az onnan feltáruló csodás panorámát, ráadásul a hegy lábánál lakik — akkor szinte kínálja magát az ötlet, hogy onnan nézze az augusztus 20-i tűzijátékot. Nos, mi is azt gondoltuk, hogy ez lesz a legideálisabb terep arra, hogy a szépnek ígérkező látványt szokatlan helyről fotózzuk, és előtte napközben sétáljunk egyet a természetben.

Csodálatos, verőfényes idő volt, a hegyre felfelé készült is számos fotó, és miután elfoglaltuk a klasszikus fotós helyszínt — igen, a pingpongasztalt — a városról is nagyszerű panorámák készültek a Zeiss 50/540-es kistávcsővel. Az esti órákban beszéltünk Tordai Tomi val, hogy ő is fellátogat hozzánk a hegyre.

Ahogy szállt le az este úgy gyűltek a felhők ÉNy felől, de nem tűntek komolynak a dolog. Max. kicsit megázunk lefelé menet, gondoltuk. Az estére nagyon sokan feljöttek, pl. egy komplett cserkészcsapat, családok, biciklisták. Még egy sátras csapat is letanyázott az adótornyok mellett, előtte vidáman pattogott a tábortűz... Aztán egyre sűrűbben villámlott, de valahogy nem tűnt vészesnek a látvány. 21 órakor menetrend-szerint elsötétedett a Dunapart egy jó része, mindenki lefelé figyelt.

Tamás hívott, hogy megérkezett, ezért őt keresve a tömegben hátrafordultam. Döbbenetes látvány fogadott: egy pillanatra a villámfényben feltűnt egy gigantikus felhőorr a János-hegy és közöttünk levő völgyben. Ekkor kezdődött odalent a tüzijáték, így sokan még ekkor sem eszméltek fel a nem mindennapi látványra...

Pár másodperc alatt őrült szél kerekedett, a fergeteg ellepte a BM-tornyot, és hömpölyögve lecsapott a városra. Az örjöngő szélben minden átmenet nélkül kezdett el esni — mit esni, ömleni az eső! Gyakorlatilag vízszintesen esett, egy pillanat alatt bőrig átáztatva az embert. Egy perc után az eső jégre váltott, ami a hátunkon kopogott — szerencsére csak borsónyi-babnyi méretekben. Nagy nehezen elcsomagoltunk, így pár kép készült csak, és a körülmények miatt ezek is erősen felejthetőek.

Behúzódni sehova nem lehetett, a hegyen levő bunkerek, és a pinpongasztal alatti lett volna az egyetlen fedett hely — de ezek pillanatokon belül beteltek. A vízszintesen száguldó jég, víz miatt gyakorlatilag egy méteren belül volt a látóköröm, így Emesével próbáltunk megindulni lefelé a műút felé, hátha az Udvarház felé menedéket találunk. Nem sikerült sajnos, hiszen teljesen vakon kellett tájékozódni, miközben üvöltött a szél, sikítottak az emberek, itt-ott egy terepjáró próbált utat törni a tömegben. Valahogy leverekedtünk a parkolóig, és közben csillapodott az eső, igaz ettől vizesebbek már úgysem leszünk, de a jéghideg szél miatt erősen vacogtunk — jobbnak tűnt inkább mozgásban maradni.

Megpróbáltuk Tamást elérni telefonon, hátha még fent van a hegyen. Nem volt térerő, a telefon csurom víz volt. Emese megvárt a kőfalnál, és elkezdtem a kocsisorok között fel alá rohangálni hátha megtalálom Tamást. Teljes volt a káosz: az egysávos erdei úton lefelé két sávban próbált nyomulni a tömeg, felfelé gazdátlan autók álltak a korlátnál, útszélen mindenfelé... Természetesen nem hiányoztak a türelmetlen, dudáló, ordítozó alakok sem. Tamás sehol sem volt — mint utólag kiderült még nem ért egészen fel a hegyre amikor beszéltünk, így látva a vihart visszafordult.

A cserkészcsapat lefelé ment volna, de az autók mellett gyalogszerrel sem lehetett elférni. A sok szinte teljesen üres autóban ülő egyike sem segített a gyerekek mentésében! Nekünk szerencsénk volt. Egy vadidegen házaspár felajánlotta, hogy húzódjunk be a kocsijukba, és szívesen levisznek a hegyről. Emberségből jó példát mutattak a többi autósnak.

Köszönettel elfogadtuk a segítséget, és kivárva a sort elindulhattunk lefelé a jó meleg autóban. Araszolva haladt a forgalom, így a Fenyőgyöngyéhez csak 23h után értünk le. A cserkészek összefagyva várták a buszt, ami persze a lefelé tülekedőktől nem tudott feljönni. Megmentőink a Kolosy térnél tettek ki minket, ahol nagy szerencsénkre éppen elkaptunk egy 6-os buszt, ami a folyóvá vált Bécsi úton pillanatok alatt hazavitt. Útközben kicsavart fák, özönvíz, lerakott hordalék mindenfelé...

Fotózni ekkor sem fotóztunk. Egyrészt össze voltunk fagyva, másrészt a gépek is beáztak, és a laptop, a telefonok mind-mind felmondták a szolgálatot. Két nap után derült ki, hogy nagy szerencsére minden kiszáradt, és túlélte a katasztrófát...

Mi tagadás, ezek után nagyon jól esett a forró fürdő, meleg vörösboros tea, és a kiadós alvás.

2006. augusztus 13., vasárnap

Oszkón jártunk III.

Végre kisütött a nap, így felmehettünk a pince fölötti dombra fotózni.

Gyakorlatilag mindenre lőttünk ami mozgott, — meg arra is, ami nem. Kezdetben még harmatos, vizes volt a fű, így egyrészt megint vizesek lettünk térdig, másrészt sok szép csillogó vízcseppet találtunk, amit persze gyorsan le is kellett fotózni. A táj is gyönyörű volt a távolban sorakozó szalmabálákkal, fákkal és bárányfelhős ragyogó kék éggel.

Megkezdődött a színes korszakunk. Ennek jegyében elsőként a 'sárga' került terítékre, azaz megpróbáltunk mindenféle az utunkba kerülő sárga virágról, tücsökről, bogárról fényképet készíteni. Hogy mi lett az eredmény? Nézz be a színek galériába ! Az ötlet annyira megtetszett, hogy elhatároztuk, más színekkel is elindítjuk a projektet, aztán meglátjuk, mi sül ki belőle.

Mikor megtelt mindkét CF kártya (azaz generáltunk kb. 2 gigabájtnyi egyest meg nullát), megebédeltünk, csomagoltunk, majd indultunk vissza Budapestre...

2006. augusztus 12., szombat

Oszkón jártunk II.

A szomorkás idő ezen a napon is kitartott. Reggel alig 14 °C volt, és természetesen borult — és sajnos így is maradt a nap további időszakában is.

Ébredés után rántottáztunk egyet, és az időközben a faluból szöllőt kötözni érkező szomszédsággal társalogva telt múlt az idő. Alig kezdtek ugyanis neki a munkának, annyira eleredt az eső, hogy kénytelenek voltak abbahagyni — így várakozó álláspontra helyezkedtek. Maradt a beszélgetés és persze a helyi bor iszogatása.

Kora délután azért erőt vettünk magunkon, és az ekkor már tisztességes eső ellenére kisebb sétára indultunk. Nem volt az a kimondottan fotós-álomtúra: lapos fények, és feltehetően a gépeknek sem kimondottan jó az eső. Azért így is készült néhány kép. Miután jól elázott a cipőnk, inkább visszavonulót fújtunk.

Ízenlítő az esős séta képeiből: egy jellegzetes oszkói pince, a szépség és a szörnyeteg, és végül a környék elmaradhatatlan növénye — a szelídgesztenye...

A nap hátralevő része elég eseménytelenül telt: beszélgettünk, szundítottunk, vacsoráztunk, majd ücsörögtünk kicsit az épületben a vaskályha duruzsoló tüze mellett.

2006. augusztus 11., péntek

Oszkón jártunk I.

A hétvégén Oszkón jártunk. A terveinkben egy kis hullócsillag-megfigyelés és természetesen fotózás szerepelt volna. Sajnos az időjárás nem fogadott minket a kegyeibe, így a meglehetősen rövid pihenés nem sikerült tökéletesen...

Péntek este indultunk Pestről, még kellemesen meleg, verőfényes időben. Relative gyorsan sikerült átverekedni a metrófelújjítás okozta közlekedési problémákon, jegyet is kaptunk — így a vonat 18:05-kor nekivágott a hosszú útnak Szombathely felé.

Várpalota magasságában értünk be az első felhőtömb alá. Innentől elég szomorkás, szürke időjárás volt, az alkonyat mégis hozott látnivalót: gyönyörű látvány volt a fent súlyos, szürke fellegekel terhes ég, az izzó horizont, és a Somló-hegy ebbe belehasító jellegzetes alakú fekete tömbje. Sajnos ezt csak pillanatokra élvezhettük, mert egy kanyar után átkerült menetiránnyal szembe. Sárvár környékén hirtelen kiértünk egy nagyobb derült folt alá, és az akkorra már koromsötét égen a vonatból kihajolva a már halványodó Chi Cyg is szépen látszott — és 42-nek találtatott.

Szombathelyen már kicsit fátyolos ég volt, de még derült. Itt szálltunk át a Nagykanizsa felé menő személyvonatra, amivel jó félóra döcögés alatt leértünk Vasvárra. Útközben a Hold néha kikandikált a felhők között, szépen bevilágítva a szelíden hullámzó, dimbes-dombos tájat.

Itt már várt minket atyám, így innentől autóval tettük meg a hátralevő pár kilométert. Útközben a völgyek alján sűrű, gomolygó köd volt — az utat is alig lehetett látni. Mire a pincéhez értünk, az ég teljesen beborult. Így sajnos szóba sem jöhetett a hullócsillag-észlelés a dombtetőről, gyorsan sátrat vertünk hát...

Hasonló tartalmak

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...