Talán ez is boldogság volt...

HIX TIPP #1959

Ülök a szobámban, és elmerengve nézem a kurzor kicsiny vonalacskájat. Nyugalom, béke. Megelégedetten ücsörgök magamba merülve, és kb. úgy érzem magamat, mint egy jóllakott macska, amikor összegömbölyödve alszik a kellemesen meleg kemencepadkan. Talán ez is boldogság... Most magam vagyok és éppen semmi sem zavar. Belsőmben viszont sokan vagyunk. Előjonnek a régi szép emlékek. Van belőlük bőven, pedig meg csak negyedszázadot éltem.

Nyugis hétvégi esték a Bakonyban levő tanyán. Kint hófehér a táj, az égbolt bársonyfeketéjére szikrázó csillagok milliói vannak felszórva. Talpam alatt ropog a hó, a távcsőben csodálatos gázködök, csillaghalmazok. És csönd, olyan igazi, hangos csönd, amikor mindenféle állatkák motoznak a havon, néha enyhe szellő zörgeti a fák ágait, pár emberi matatás, ahogy a távcsöveinket állítjuk másik objektum irányába... Nyílik a ház ajtaja, meleg színű fénykéve hasít bele a fekete-fehér éjszakába. Melegedünk a kályhánál, duruzsol a tűz, forr a víz, és nemsokára kellemes teaillat lengi be a házat. Pár halk szó egymás között, kis tréfálkozás és észrevétlen elalvás... Másnap reggel szikrázó napsütés, szélcsend, azúrkék égbolt. A fák a jégtől olybá' tűnnek, mintha üvegből lennének. Valódi jégkristály-világ. Talán ez is boldogság volt...

Boldog nyári éjszaka, kéz a kézben valakivel, aki nagyon szeretett és akit nagyon szerettem. Közösen kitalált csillagképek, hosszú hallgatások, csodás barna szemekben tükröződő tábortűz lángjai, halk énekszó, romantika. Séta az éjszakai dombokon... Ezernyi színben pompázó napkelte. Lelki egyensúly, eufória. Mindenben Őt látom, a fűszálakban, a lábamon éppen keresztülbandukoló bogarakban, az ég kékjében, a fák levelében, a tábortűz tétován, megfoghatatlanul lobogó lángoszlopaiban — és még az út porában is. Együtt szálok felfelé a zsarátnokokkal az ég felé. Talán ez is boldogság volt...

Csodálatos tavaszi táj tárul elém a kilátóból. Mindenhol üde, zöld fű, a fák még levéltelenek, de a rügyeik sorra kipattantak. A cinegék nyitnikékjétől visszhangzik az erdő, pár méhecske döngicsél. Lent házak piros tetejei, ablakok üvegén csillan meg a bágyadt, tavaszi napsütés. Átjár a meleg, puhán behunyom a szememet, orrcimpám megrészegülve issza be a tavaszi illatokat. Minden él, és vidám — bizsereg bennem valami nagyon jó éhség, lelkem kijön a testemből és kilométerekről is meglátszik rajtam, hogy élek!!! Felérek a füzéri vár romjaihoz. Pár tavaszi virág, néhány falmaradvány és felejthetetlen kilátás fogad. Talán ez is boldogság volt...

Sárga lombú bükkfák, vöröslő berkenyék, a lábam alatt zörgő színkavalkád, mintha egy őrült festő vágódott volna el festékeivel. A szélben falevelek kergetőznek, hajadat időnként hűvösebb, de kellemes szél lebbenti meg. Darazsak döngicsélik körül a szőlőprést, a friss must felejthetetlen íze árad szét a számban, minden ragad, minden édes. Azután esik az eső, az orromat bánatosan nyomom az ablaküveghez, a fák lekopaszodnak, előkerül a melegebb kabátom, már össze kell húznom magamon. Lassan besomfordál a tél, de... Talán ez is boldogság volt...

Még sorolhatnám tovább a végtelenségig. De szerintem fölösleges. Mindenben megtalálható a szépség és a boldogság. Csak meg kellene tanulnunk meglátni azt. Probáljuk meg, és nem csak ilyenkor Karácsony táján. Ha megtaláljuk, akkor talán az is boldogság lesz...

Megjelent: HIX TIPP #1959, 1995. december 10.