Vissza az ég alá!

Ma hajnalos voltam, így korán kellett kellnem. Hideg éjszakánk volt, így a reggeli kávé félálomban történő behörbölése után első dolgom volt kicsit begyújtani, hogy mire a család megébred már kellemes meleg legyen. Beöltöztem hát, és kivonultam pár hasáb fáért. Az ajtóban természetesen jó amatőrcsillagász mindig rögvest felfelé néz — így tettem én is. Úgy is maradtam rögvest...

Hideg, -6 °C volt odakint, és teljesen derült. A levegő teljesen állt, és pillanatokon belül feltűnt, hogy a határmagnitúdó átlagon felüli. Nagyon sajnáltam, hogy nem másztam ki korábban, mert megérte volna kicsit kivinni valami műszert is. Így hát jobb híjján szabad szemmel nézelődtem kicsit — már amennyit a fáktól látni lehetett. Keleten a hegyek felett már fénylett a Vega, de a nyári tejutas részek még a gerinc mögött voltak. Északnyugati irányban a Cassiopeia alsó deleléshez közel, de szép Tejút-sávval virított.

A buszhoz menet ropogott a lábam alatt a friss hó, és eszembe jutott az a régi ráktanyai éjszaka. Akkor egy tavaszi észlelőhétvégén kimentünk este az ég alá, majd úgy a csillagmennyiség alapján szomorúan visszamentünk teázni egyet, hogy szép-szép, de nem túl jó az ég. Békésen iddogáltunk, amikor valamelyikünk a fejéhez kapott:

— Basszuskulcs! Tavasz van! — és már rohantunk is ki HMG-t becsülni. Akkor 7,5m-s csillagokhoz volt szerencsénk szabad szemmel. Hát most is valami hasonló lehetett a vége, de bevallom nem is néztem konkrétan...

A dombon felfelé menet a még alacsonyan álló Herculesben az M13 és mellette az egyik kis csillag néha-néha rámkacsintott, a Mars élénk narancssárga golyóként csodás látvány volt. Tőle keletre az M44 erőteljes ködfoltja lebegett. Nagyszerűen látszottak a csillagok színei is.

A buszmegállóban szerencsém volt: két kései Geminida tagot láttam a Cas-Aur környékén a hegyek felett elsuhanni alig 10 perc alatt. Aztán megjött a busz. Szerencsére lassan ment lefelé a hegyről, és a Béla sosem kapcsolja fel a belső világítást lefelé menet (jobb az erdőn át sötétben vezetni, meg úgyis majd mindenki csendben szunyókál még a buszban), így folytathattam a nézelődést. A hegytetőn a fák közül kibukkant a Corvus jellegzetes kis trapéz-formációja, még lentebb meg Budapest és Szentendre derengése. Persze erről is beugrott egy pár évvel ezelőtti tavaszi este. Akkor a szöllőnkben ücsörögtünk a tábortűz mellett pár amatőr cimborámmal. A kis 80/480-al nézelődtünk egy fotóállványról, és gyönyörű volt az M104 alias Sombrero-galaxis, no meg az R Crv vörössége... Vajon most merre járhat ez a ritkán észlelt mira változó?

Aztán beértünk Szentendrére, és fokozatosan eltűnt a varázs — felkapcsolódott a világítás is, és ahogy egyre beljebb haladtunk úgy tűntek el szép sorjában a csillagok, és a hótakaró is. Rá kellett hogy ébredjek, hogy hiányzik már az égbolt. Ki is adtam magamnak a jelszót: Vissza az ég alá!

Ki jön velem? ;-)