Kökörcsintevések

Fényecset fotósuli

Korán kezdődött ez a nap: hajnali 4-kor keltünk. Miért? Mert a kökörcsin szőrös — és nem borotválkozik... :) Természetfotós terepgyakorlaton jártunk a Fényecset Fotósulival, amelynek elsődleges célja a tavasz talán legszebb virágainak, a kökörcsineknek a becserkészése volt.

Előző nap nagyon szürke, esős idő volt — bár a meterológia vasárnapra már napsütést mondott. Hajnalra valóban ki is derült az idő: a félhold sápadt fénye ömlött el a szobán mikor felébredtünk. Gyors pakkolás, öltözés és már capplattunk is ki a buszmegállóhoz, hogy a Bah-csomóponthoz érjünk ahol kis csapatunk találkozója volt. Innentől autóval mentünk tovább (köszönet Zsila Sanyinak a fuvarozásért), és már a hegyoldalban gyalogoltunk felfelé amikor a Nap vörös korongja előbukkant a horizonton. A hegy oldalában, az út mentén néhány álmos fekete kökörcsint láttunk, de ekkor még nem volt elég fény a fotózáshoz, így átmentünk zergébe — és meglátogattuk a leánykökörcsinek otthonát.

Ezek a kedves, szigorúan védett virágok a leglehetetlenebb helyeken nőnek: meredek sziklafalak repedéseiben, illetve a hegy tetején az előző évből ottmaradt, száraz fű alatt bújnak meg. Sikerült is számos tövet találnunk, és a csapat hamarosan szétszéledt a sziklák között, hogy néha spontán összeverődjön kisebb-nagyobb csoportokban, pl. a hegy tetején látható csinos 5 szálas kökörcsincsokornál.

Gyorsan száll ilyenkor az idő, így már kora délután lett mire elindultunk lefelé. Ekkor kerültek lencsevégre az időközben felébredt fekete kökörcsinek. Rengeteg volt, de a száraz fűben annyira elbújtak, hogy igen alaposan kellett átvizsgálni a terepet fotózás előtt, hogy nehogy eltapossuk véletlenül ezeket a törékeny kis virágokat. Már virágzik a mandula is, előbújtak a méhek, egy lepkepár is feltűnt néha. Itt-ott elvétve tavaszi hérics is sárgállott az út mentén. Határozottan melegen sütött a nap, így egymás után kerültek le rólunk a meleg ruharétegek.

Mi tagadás alaposan elfáradtunk a nap végére, de nagyon jól esett végre kimozdulni a városból. A friss levegő, és a testmozgás nagyon hiányzott már mindkettőnknek. Fotózás közben az ember állandóan mozgásban van — és ez sziklákon való mászkálásból áll. Amikor egy kép beállítása során az ember lekuporodik a lehetetlenül alcsonyan levő fényképezőgéphez, majd egy a képbe lógó fűszál elhajtása miatt feláll az jól átmozgatja az izmokat. Természetesen mindezt többtucatszor kell megtenni képenként, pláne hogy a szél is ellenünk dolgozott, minden kiszedett fűszál helyett 2-3 újabbat fújt a látómezőbe.

Ez volt idén az első, nem csak hőmérsékletét tekintve tavaszi nap. Végre éled a természet, mint időtlen idők óta minden tavasszal teszi. Reméljük így lesz ez majd jövőre is...