2007. június 23., szombat

Aquincumi csillagok

Múzeumok Éjszakája

Ismét meghívást kapott a Múzeumok Éjszakájára a Magyar Csillagászati Egyesület. A Polaris Csillagvizsgáló bemutatócsapata ezúttal az Aquincumi Múzeum rendezvényéhez csatlakozott.

Este 21h-kor kezdődött a bemutató, és ekkor még szép tiszta idő volt. Remekül látszott a Hold és a ragyogó Vénusz, így kezdettől kígyózó sorok álltak a távcsövek mögött. Záporoztak a kérdések, volt aki gyorsan elintézte a bemutatót, de többen hosszabb időre az okulár végére ragadtak.

Az előadások a hangosítás problémái miatt jóval később kezdődtek, de végül két előadás is volt. Először Boros-Oláh Mónika ismertette röviden a Naprendszert, majd kisebb szünet után Mizser Attila tartott előadást az antik korok világképéről, és annak továbbfejlődéséről egészen korunkig.

Sajnos a felhők vékonyka foszlányok formájában állandóan jöttek-mentek, de így is varázslatos hangulata volt a fáklyákkal megvilágított, holdfényben úszó jó kétezer éves romoknak.

Tőlünk függetlenül történelmi előadások, borkostoló és sok egyéb program is volt — ezekből azonban túl sokat nem láttunk. Hajnali kettőig tartott a rendezvény, így már majdnem 3 óra volt mire hazaértünk.

2007. június 18., hétfő

A Hold elfedte a Vénuszt

Megfigyelések, asztrofotózás

Izgatottan váruk a vénuszfedés jelenségét. 2004-ben nem sikerült látnunk, de idén szerencsénk is volt, meg nem is a megfigyeléskor. Szerencsénk, mert a kilépést sikerült látni és fotózni is, és szerencsétlenek is voltunk mert a belépést nem tudtuk figyelemel kísérni...

Mindketten kicsit hamarabb jöttünk haza a jelenség kedvéért, hogy aztán elkezdődjön a küzdelem a technikával. Még a tavasszal tartottunk egy távcsöves bemutatót Nagykőrösön, akkor volt a teljes távcsőmechanika utoljára összeszerelve. Sajnos két sima M5-ös anyát sehol nem találtunk a dobozkában, így a műszer stabil összeszerelése nem igazán sikerült. Vészesen közeledett a belépés időpontja, és az addig szép kék ég is teljesen elborult — így döntöttünk: Emese gyorsan elszalad a közeli barkácsboltba anyát venni, hiszen a belépést már garantáltan nem tudjuk megfigyelni.

Miután a hiányzó anyák megérkeztek, nagy sebessen összeraktuk a műszert, felnyaláboltuk a technikát, és kirobogtunk az Amfiteátrumhoz. Ekkor már nagyon közeli volt a kilépés kezdete, így szó szerint rohanni kellett. Félúton jutott eszünkbe, hogy a keresőtávcső és az ellensúly is otthon maradt — ami tekintve a Celestron 125/1250 SC + Canon DSLR rendszer által adott alig több mint fél fokos látómezőt nem volt éppen örvendetes...

A felhők is rohamosan oszlottak szerencsére: érdekes módon a Hármashatár-hegy Óbuda felöli oldala fölött egy széles sávban megállt a felhőzet és erről szakadoztak le komolyabb foszlányok. (Mint kiderült ez az alattomos felhőcsík a közeli Polarisban észlelők számára majdnem végig takarta a kilépést is.) Amikor kiértünk Emese szerencsére pillanatokon belül meglátta a Holdat egy felhőlykban, nagy hascsapással pólusraálltunk a mechanikával, és csodák csodája de sikerült szinte azonnal megtalálni az akkor még magányos Holdat.

Az első, még félig skerült képen még nem volt Vénusz. Pár másodperccel később elkezdett kibújni — azaz szó szerint az utolsó pillanatban sikerült elkezdenünk a megfigyelést. Sorozatban készültek a képek, a 10D szuszogva írta a CF-kártyát, vonultak a felhőfoszlányok, de a vénuszkorong kibújása közben végülis derült volt az ég. A kilépés percében már feltűnő volt szabad szemmel is a kicsi dudor a Hold peremén, két perccel utána már szépen elvált a két égitest fénye. Szép idő volt, így bő fél óráig még csináltunk képeket, aztán hazatelepedtünk. Emese rögvest el is kezdte kidolgozni a képeket. Az elsőként kidolgozott, itt is bemutatott képkocka időközben már be is járta az internet legkülönfélébb helyeit.

A Vénuszt július 1-én este is érdemes lesz fotózni — ekkor a Szaturnusz közvetlen közelében tartózkodik majd.

2007. május 21., hétfő

Holdsarló a méhek között

Megfigyelések, asztrofotózás

A másnapi Szaturnusz-fedés körüli nagy izgalomban szinte teljesen feledésbe merült, hogy a Holdsarló az M44 (Praesepe, azaz magyarul Méhkas vagy Jászol néven ismert csillaghalmaz) csillagai mellett látszott az esti égbolton.

Az elmúlt napokban a légkör teljesen telítve volt a Szaharából elszabadult sivatagi homokkal. Az eget most is beterítette a "száraz légköri homály" — hogy egy 80-as évekből származó amatőrcsillagász szlenggel fejezzem ki magam.

Rövid töprengés után ezen az estén kitelepedtünk az Amfiteátrum tetejére, hogy a viszonylag alacsonyan látszó jelenség fotózásában ne zavarjon a Hármashatár-hegy tömbje. Mivel az együttállás megörökítésére csak 1-2mp-es expozíciókat alkalmaztunk, így óragépes mechanikára sem volt szükségünk, csak a fotóállványra és a 5,6/300-as teleobjektívre.

A Hold persze így is beégett kicsit, de a hamuszürke fényt is sikerült megörökíteni a képen. A mellékelt felvétel összesen 30 másodpercnyi expozíciót tartalmaz, 1-2 mp-es expozíciók összeadása után. A Hold körüli glóriát — amit nagyrészt a sivatagi pornak köszönhettünk — kisebb képfeldolgozással sikerült leszűrni a képről: egy csillagtalanított, kifeketített holdkorongú képet mint sötétképet levonva az eredeti összegképből szépen eltűntethető a holdudvar.

2007. május 15., kedd

Véget ért a Fotósuli

Megnyílt a Fényecset Fotósuli No. 7. zárókiállítása

Végetért egy "tanév", véget ért a Fényecset Fotósuli 7. kurzusa. A természetfotós tanfolyam végén a résztvevők anyagaiból kiállítás nyílt a Magyar Természettudományi Múzeumban.

A történet még ősszel kezdődött, amikor Emese ötlete nyomán mindketten beiratkoztunk Zsila Sándorhoz, a Fényecset Fotósuliba, hogy alaposabban is megismerkedjünk a természetfotózás műfajával. A 2006-os évben még szerdánként, 2007-ben keddenként találkozott kicsiny csapatunk. Nagyon kellemes hangulatban teltek az órák zömmel képelemzéssel, de sikerült megismernünk egymás fotós cuccait is, kitárgyalva azok előnyeit, hátrányait egyaránt.

Több alkalommal is eljutottunk a természetbe is. Decemberben fotóztunk először együtt, akkor üvegházban gyakoroltuk a növényekkel. Sajnos igazán szép téli időjárás egyszer sem volt, így legközelebb március elején jutott ki a csapat a szabad ég alá. Ezen az első szép tavaszi napon az elmaradhatatlan kökörcsin-fotózás került sorra. Mindenki nagyon megkedvelte ezeket a kedves kis virágokat, jól kimozogtuk magunkat a friss levegőn. A márciusi hosszú hétvégén szép napokat töltöttünk a Mátrában, május elsején Nagykovácsi határában kirándultunk egy nagyot. Végül Géczy Dorottya látott vendégül minket egy kis kertipartyn a tanfolyami kiállítás előtti hétvégén — ezúton köszönjük neki a szíves vendéglátást!

A megnyitó előtti napokon sokszor az éjszakába nyúlva készülődtünk: készültek az oklevelek, a képek keretei, a bemutatásra kerülő két diaporáma, a késő éjjel érkező, frissen kinyomtatott képek felvágása. Legtöbbet Satya és felesége Judit tett a kiállításért — ezért az összes tanfolyamtárs nevében köszönettel tartozunk nekik! Aztán felvirradt a nagy nap, és a Magyar Természettudományi Múzeumban elkezdtük a kiállítás felépítését. Több csapatban folyt a képek keretezése, falra akasztása, felcimkézése a kis teremben a hangosítás és a kivetítő beállítása, a kis büfé berendezése — de végül éppen időre minden elkészült. A vendégek is megérkeztek — már akit nem kergetett el a hirtelen jött felhőszakadás. A múzeum mélyén alig hallottunk valamit a viharból, volt aki csak kifelé szembesült a felhőszakadással.

Zsila Sanyi és Géczy Dorottya nyitotta meg a kiállítást, átvettük az okleveleinket, majd a képek megtekintése után először a természetfotóinkból készült diaporáma, majd a képek készítésének körülményeit demonstráló werk levetítése került sorra. Ezután a büfé volt a soron, és alaposabban is ki lehetett elemezni a megjelentekkel egy-egy kép készítésének körülményeit.

Milyen lett a kiállítás? — kérdezték azóta többen is akik nem jutottak el a megnyitóra. Nem nagyon lehet ezt elmondani, legegyszerűbb talán megnézni élőben hiszen a képek a falon maradnak egészen 2007. május 31-ig.

A tanfolyamnak ezzel vége lett. Sokat gazdagodtunk ez alatt az idő alatt, sokat tanultunk egymástól, de leginkább Satyától. Egészen másképp nézünk már a saját, és mások természetfotóira, hiszen jobban látjuk a készítésük hátterét, így a lehetőségeket, no meg persze a hibákat, tanulságokat is egy-egy képben. Reméljük a kis csapatunk nem oszlik fel, és fotózunk mi még együtt valahol a Természetben!

2007. április 19., csütörtök

Alkonyi színjáték

Holdsarló a Fiastyúkban, mellette a Vénusz és a Hyadok, megkoronázva ez ISS-átvonulással — no és természetesen jó társaság... Mi kell még egy szép estéhez?

Igen kellemes társaság gyűlt össze az égen és a Földön is egyaránt. Az égiek közül ezen az estén nem csak a Vénusz fénylett a Fiastyúk és a Hyadok csillaghalmaza között, hanem a vékonyka holdsarló is éppen az M45 csillagai előtt tartózkodott.

Az együttállás megfigyelésére kisebb csapatot szerveztünk a Hármashatár-hegyre. Jó hangulatban múlatta az időt a kilenc főből álló csapatunk. Nagyon szép látvány volt a hegyek fölött ragyogó tiszta égbolt, ahogy mélyvörösből sötétkékre, majd végül feketére "hűlt". Eddigre persze mi is lehűltünk, hiszen hiába van itt a tavasz, elég hideg lett mire besötétedett.

A hamuszürke fény is feltűnően ragyogott a sarló fénykaréjában. 21:18-kor pedig menetrendszerűen megérkezett Simonyi Károly is a Nemzetközi Űrállomással. Erről is készültek képek, Dienes Petinek sikerült az ISS napelemtábláit is megörökítenie. Miközben a felettünk áthúzó fénypöttyöt nézi az ember óhatatlanul arra gondol, hogy vajon milyen látvány lehetett ez az együttállás a Föld nagy kék korongja mögött felkelve?

Majdnem holdnyugtáig maradtunk fent, miközben kísérőnk fokozatosan lemászott a Fiastyúk csillagairól. A holdsarló, és a mellette szikrázó csillaghalmazok, a ragyogó Vénusz emlékezetes estét szerzett mindannyiunk számára.

2007. április 15., vasárnap

Hegyre fel!

Egy fél nap a Hármashatár-hegyen

A vasárnap délutánt végre a szabad ég alatt tölthettük. Az idő szűkössége végett "csak" a közelbe, a Hármashatár-hegyre mentünk fel, az eredeti tervek szerint törpe nőszirmot fotózni.

Gyönyörű idő volt, kellemes meleg levegővel, kék éggel, ezernyi virággal és madárdallal. Fázni sem fáztunk, mégsem ömlött a veríték az emberről a hegymenetben sem — erre szokták mondani hogy ideális kirándulóidő. Nem siettünk, hiszen már hosszúak a napok, de így is napnyugta előtt jó két órával értünk a csúcsra.

Törpe nősziromnak nyomát sem találtuk, pedig tavaly sok volt belőle a csúcson is, és továbbmenve a kéktúra menti sziklás réteken is számos tő virított. Talán ez az idei sietős tavasz az oka, és elnyíltak? Ez a legvalószínűbb, mert sokfelé már az orgona is a végét járta — pedig az május elején szokott virágozni mifelénk.

Végül mentünk még párszáz métert a Virágos nyereg felé, és egy meredek, sziklás réten letáboroztunk a fotós felszereléssel. Nőszirom hiányában Emese egy szép, már elszáradt kökörcsinnel kötött barátságot, jómagam meg a kúszó-, mászó-, és kőtörő füvekkel próbáltam behatóbb megismerkedni. Egy ideig vártuk Tordai Tamást is, de végül üzent, hogy mégsem jut ideje felkerekezni a hegyre.

2007. április 14., szombat

Egy lista, egy évized

Gondolatok a csillagászati levelezőlistáink kapcsán

Szombaton az egész nap elment az MCSE levelezőlista rendszer végső tesztelésére, fejlesztésére. A hajnalig tartó gép előtt ücsörgés nem volt túl lélekemelő, hiszen nagyon csábított már a verőfényes tavasz egy kis csámborgásra, fel a hegyekbe.

Néha elgondolkozik az ember, hogy van-e értelme ezeknek a közösségi fejlesztéseknek. Sok idő, és energia rámegy, és sajnos a nagy hangja mindig azoknak van akiknek semmi nem elég jó. Persze arról már régen lemondtam, hogy olyat próbáljak meg alkotni, ami lehetőleg mindenkinek tetszik. Ilyet készíteni azt hiszem valóban képtelenség — jobban jár az ember, ha puszta önvédelemből inkább csal azoknak próbál megfelelni akik valamennyire értékelik is a befektetett energiákat. Végülis nem pénzért, csupán ügyszeretetből, és hobbyból csinálja az ember — legalább ne bosszantsa, idegesítse fel magát mindenen.

A gép otthagyása iránt érzett csábítás az este leszálltával is csak fokozódott, elnézve a csodálatosan derült égboltot. Hajnalban a neten át beszélgettem Tordai Tamással. Ő éppen a Polaris Csillagvizsgálóban volt, és a GW Lib törpenóváról végzett méréseket. Szívesebben lettem volna én is ott az ég alatt, de túl szerettem volna lenni végre ezen a hónapok óta nyomasztó listakérdésen. Talán már lekopogható — legalábbis eddig úgy tűnik —, hogy helyreállt a régi postázási rend, és ezek mellett nyitva maradt a tervezett további fejlesztések lehetősége is. Ebben éppen a régi listarendszer volt a legfőbb akadály.

Az egész éppen egy évtizede, szintén áprilisban kezdődött. Akkoriban nagyon népszerű és hasznos olvasmány volt a neten a különböző HIX-újságok tömege. Ez adta az alapötletet, hogy csináljunk egy hasonló listát magunknak, hogy a csillagászat iránt érdeklődők elbeszélgethessenek rajta. Így született meg 1997. áprilisában a CSILLA-lista. Az ezt postázgató kis programocska mai szemmel nézve elég kezdetleges tákolmány volt, de a kor egyszerű környezetében szépen működött — sőt, az ékezetes levelezés ritka élményét is kiszolgálta. Igaz ez akkor egyszerűbb is volt, mint manapság: a levelezés alapvetően sima szöveges alapon zajlott, nem nagyon volt még tucatnyi formázás, karakterkiosztás, stb. amitől ma a haja is kihullik annak, aki ilyenekbe mártja a programkódját.

A CSILLA kódja kezdetben gyorsan hízott: indultak kisebb azonnalpostázós listácskák is, bekebelezte az MCSEKLEV hírlevél kiküldését is, és a nagyjából ezres olvasóközönség mindennapjainak részévé vált. A kezdő programozók minden lehetséges hibáját elkövettem ezzel a rendszerrel, egyre átláthatatlanabb, egyre inkább célprogrammá vált, aminek a bővítése javítása hosszú ideje gyakorlatilag lehetetlenné vált, miközben a levelezés médiásodása miatt egyre több levél jött amit rosszul, vagy éppen sehogy sem kezelt le. Megérett a lecserélése.

Persze többeknek fájt és sirták visszza a régi rendszert, azzal az indokkal, hogy miért kell mindent kidobni ami régi, miért kell mindig újat akarni?? A 10 éven át gyakorlatilag változatlan rendszer szerintem messze nem a törtető és az értékeket feélresöprő mentalitást jelzi szerintem. Másrészt ha nem csinálna az ember új dolgokat akkor semmi sem lenne. Nem öntömjénezésből mondom, de ha nem nyitom ki a kódszerkesztőmet (tudja már a csuda milyen editorban is kezdtem annó) 1997 tavaszán, hogy új dolgot próbáljak ki, akkor nem alakult volna ki ez a lista sem. Másik, másféle lehet — sőt valószínű, hogy az igények kikényszerítettek volna valamit — de ahhoz is új dolgot kellett volna valakinek létrehozni.

Ami miatt valóban lehetett elégedetlenség, az inkább az, hogy a leállítás utáni nagy közösségi nyomás alatt elég sok, kis odafigyeléssel elkerülhető hibát vétettem, elmaradtak a részletes tesztek, stb. No de talán most megnyugodtak a kedélyek, és lehet örülni kicsit az elmúlt 10 évnek, és elörenézni a következő évtizedre. No és talán egy kis levegő, és természetjárás is belefér vasárnap délután...

2007. április 12., csütörtök

Űrhajózás Napja 2007

Simonyi Károly az ISS-en

A 2007-es évben is megemlékezett a Magyar Csillagászati Egyesület az Űrhajózás Napjáról. Különleges aktualitást adott a napnak, hogy ekkor tartózkodott Simonyi Károly űrturista a Nemzetközi Űrállomás (ISS) fedélzetén. Az esti bemutató alatt kétszer is átvonult az égbolton az űrkomplexum.

Kellemes tavaszi este volt, így a Polaris Csillagvizsgáló teraszán tartott előadásokra sokan eljöttek. Külön szerencsénk volt, hogy sikerült elcsábítani egy élménybeszámolóra Simonyi Károly testvérét Simonyi Tamást, aki élőben követhette a startot Bajkonurban.

Szerettünk volna az űrállomás átvonulásáról képeket készíteni, úgy hogy a Polaris kupolája, és a rendezvény résztvevői is a képre kerülhessenenek. Sajnos ezzel volt egy kis geomatriai probléma: olyan magasan, majdnem a zenitben vonult át az ISS, hogy ezt nem lehetett kivitelezni. Amikor pedig még alacsonyan volt, akkor egészen a nyugati égen, a Hármashatár-hegy fölött látszott — így vízszintesen nem fért el a kupolával egy képen.

Így két helyszínről készítettünk képeket. Emese a teraszon maradt, én pedig Balaton Lacival felmentem a Polaris melletti kis erdei útra a domboldalba, mert számításaim szerint onnan épp a kupola közelében kellene látszani az eltűnő űrállomásnak — igaz a rendezvény hangulata innen már nem jöhet át.

Sajnos a felvitt miniállvány megadta magát, nem lehetett rendesen berögzíteni. Idő már nem volt visszamenni, de szerencsére Laci talált a domb alján egy jókora betontömböt, és nem volt rest azt felcipelni. Így ennek támasztva a gépet mégis készülhettek képek.

A fáktól mi nem láttuk az űrállomás megjelenését, de a tömeg hangjából rögtön lehetett tudni: az ISS menetrend szerint megérkezett. Amikor kibújt a fák közül, gyorsan kellett megbecsülni merrefelé fog haladni, így ekkor alakítottuk ki hirtelenjében a végleges képkivágást.

A három darab kép készítésekor sajnos eléggé remegett a gép, nem volt idő stabilan rögzíteni. Így igazából csak képernyőre szabott méretben élvezhető a felvétel. A keleti égen ekkor a nyári esték jellegzetes csillagképei voltak láthatóak, így a Corona Borealis, a Hercules egész jól láthatók a lakótelepek fényszennyezése ellenére is. Ezeket vékony vonallal összekötöttük a képen. Nyilván egy stabil állvánnyal még jobb lett volna az eredmény.

2007. március 11., vasárnap

Kökörcsintevések

Fényecset fotósuli

Korán kezdődött ez a nap: hajnali 4-kor keltünk. Miért? Mert a kökörcsin szőrös — és nem borotválkozik... :) Természetfotós terepgyakorlaton jártunk a Fényecset Fotósulival, amelynek elsődleges célja a tavasz talán legszebb virágainak, a kökörcsineknek a becserkészése volt.

Előző nap nagyon szürke, esős idő volt — bár a meterológia vasárnapra már napsütést mondott. Hajnalra valóban ki is derült az idő: a félhold sápadt fénye ömlött el a szobán mikor felébredtünk. Gyors pakkolás, öltözés és már capplattunk is ki a buszmegállóhoz, hogy a Bah-csomóponthoz érjünk ahol kis csapatunk találkozója volt. Innentől autóval mentünk tovább (köszönet Zsila Sanyinak a fuvarozásért), és már a hegyoldalban gyalogoltunk felfelé amikor a Nap vörös korongja előbukkant a horizonton. A hegy oldalában, az út mentén néhány álmos fekete kökörcsint láttunk, de ekkor még nem volt elég fény a fotózáshoz, így átmentünk zergébe — és meglátogattuk a leánykökörcsinek otthonát.

Ezek a kedves, szigorúan védett virágok a leglehetetlenebb helyeken nőnek: meredek sziklafalak repedéseiben, illetve a hegy tetején az előző évből ottmaradt, száraz fű alatt bújnak meg. Sikerült is számos tövet találnunk, és a csapat hamarosan szétszéledt a sziklák között, hogy néha spontán összeverődjön kisebb-nagyobb csoportokban, pl. a hegy tetején látható csinos 5 szálas kökörcsincsokornál.

Gyorsan száll ilyenkor az idő, így már kora délután lett mire elindultunk lefelé. Ekkor kerültek lencsevégre az időközben felébredt fekete kökörcsinek. Rengeteg volt, de a száraz fűben annyira elbújtak, hogy igen alaposan kellett átvizsgálni a terepet fotózás előtt, hogy nehogy eltapossuk véletlenül ezeket a törékeny kis virágokat. Már virágzik a mandula is, előbújtak a méhek, egy lepkepár is feltűnt néha. Itt-ott elvétve tavaszi hérics is sárgállott az út mentén. Határozottan melegen sütött a nap, így egymás után kerültek le rólunk a meleg ruharétegek.

Mi tagadás alaposan elfáradtunk a nap végére, de nagyon jól esett végre kimozdulni a városból. A friss levegő, és a testmozgás nagyon hiányzott már mindkettőnknek. Fotózás közben az ember állandóan mozgásban van — és ez sziklákon való mászkálásból áll. Amikor egy kép beállítása során az ember lekuporodik a lehetetlenül alcsonyan levő fényképezőgéphez, majd egy a képbe lógó fűszál elhajtása miatt feláll az jól átmozgatja az izmokat. Természetesen mindezt többtucatszor kell megtenni képenként, pláne hogy a szél is ellenünk dolgozott, minden kiszedett fűszál helyett 2-3 újabbat fújt a látómezőbe.

Ez volt idén az első, nem csak hőmérsékletét tekintve tavaszi nap. Végre éled a természet, mint időtlen idők óta minden tavasszal teszi. Reméljük így lesz ez majd jövőre is...

2007. március 4., vasárnap

A vörös Hold éjszakája

Teljes holdfogyatkozás

Március 3/4-én éjjel teljes holdfogyatkozás volt megfigyelhető. Mi is izgatottan készültünk a jelenség megfigyelésére.

Kisebb csapat régi ismerőssel a Hármashatár-hegy tetejét szemeltük ki észlelőhelyül. Először ugyan messzebbre, valamilyen szép víztükrös tájat szerettünk volna találni, hogy a jelenséget és a tükörképét összekombinálhassuk, de a bizonytalan időjárás miatt végül mégis erre a közeli helyszínre esett a választás.

A műholdképek alapján már délután úgy tűnt, hogy egy szélesebb felhőhasadék éppen a fogyatkozás idejére ér majd fölénk, így este sötétedéskor gyülekeztünk Óbudán. Kezdetben Krisztián barátunk Mostarban készült fotóit néztük meg, majd amikor kikukkantva láttuk a rohamosan derülő eget, két autóval nekivágtunk a hegynek.

Mikor felértünk még nem volt teljesen tiszta az ég: őrült tempóval robogtak a felhők, fülsiketítően fütyült az adótornyok rácsai között a szél. A részleges fogyatkozás ideje alatt folyamatosan jöttek mentek a felhők. Néha szinte teljesen beborult, de mire a teljesség bekövetkezett minden felhő eltűnt.

Ilyen időjárásban a hosszabb fókuszú optikákkal történő fotózás nem volt túl eredményes. A műszereket erősen berázta a szélvihar még 1/320s expozíció mellett is, és persze a légkör nyugodtsága is hagyott kívánnivalót maga után. A helyzet a fogyatkozás előrehaladtával — és az expozíciós idők kényszerű növelésével párhuzamosan — fokozatosan romlott, csak egy-két másodpercre csendesedett el kicsit a szél.

Nagyon szép színe volt a földárnyéknak, és fényesebb csillagok is látszottak a Hold közvetlen környezetében is. A fogyatkozás alatt azért készült néhány kép az 50/540-es Zeiss távcsővel és a 70-300-as Sigma teleobjektívvel. Néhány nagylátószögű, a teljes Oroszlán és Rák csillagképet megörökítő hangulatfelvétellel is megpróbálkoztunk.

Sajnos a kilépési fázist már nem vártuk meg, mert a viharos szélben a társaság jelentős része feladta a megfigyeléseket. Így inkább mi is összepakkoltunk, és levonultunk a hegyről, és éppen az ajtó elé értünk, amikor a Hold klibújt az árnyék sötétjéből. Sajnos az ajtó elől már nem volt mód fotózásra a fák ágrengetegén keresztül, így a kilépésről egyáltalán nincsenek képeink.

Túl sok ráérő időnk nem lévén mostanában, a kidolgozott képekkel (bár a gyors szemrevételezés alapján nem lesz túl sok használható kocka) hamarosan jelentkezünk.

2007. január 10., szerda

Üstökösvadászat

McNaught üstökös

A McNaught üstökös váratlanul tűnt fel — egy nagyobb kitörésen esett át a napközelsége alatt, így gyönyörű, szabadszemmel is könnyen látható látványosságá vált. Ezen a napon szép derült időjárásra volt kilátásunk, így számos amatőrcsillagász társunkkal együtt feltelepedtünk a Hármashatár-hegyre üstökösészlelési céllal...

E sorok írója Tordai Tamás segítségével jutott fel a hegyre — amit ezúton is köszönök neki. Éppen napnyugtára értünk fel: még a horizont felett volt a napkorong, és felette színpompás égbolt... Még kipakkolni is alig sikerült, de már jött is az első hangjelzés, hogy binokulárban már könnyedén látszik az üstökös.

Az égen rengeteg repülőgép húzott élénkvörös színekben pompázó kondenzcsíkot. Egy ilyen gép közvetlenül az üstökös mellett haladt el. Amikor a távcsöves kollégák felkiálltottak, poénból exponáltam is egyet. Azt hittem a képen nem fog látszani az égitest, hiszen 1/400s expozíciós idő volt beállítva rajta a korábbi teljes égboltot bemutató kép miatt. Ennek ellenére a felvételen ott van a McNaught — még pici csóvát is mutat.

Újabb pár perc elteltével a fényképezőgép keresőjében is feltűnt az üstökös, mint egy fényes fejű gombostű, így innentől sorozatban készültek a képek a 300mm-es teleobjektívvel. Az egész ég tiszta csík volt a sok repülőgép nyomától, így már-már giccses látványt nyújtott ahogy az élénk színű sávok között bújkált az üstökös. Sok esetben a narancsosan világító kondenzcsíkon keresztül is szépen látszott.

Ahogy egyre lejjebb, és lejjebb ment az üstökös úgy lett egyre feltűnőbb, egyre hosszabb csóvával. Szabad szemmel is 1,5° körüli csóvát sikerült megfigyelni. Határozottan sárgás színt öltött — míg magasabban nézve még egészen ezüstös fénye volt. Sajnos végül csak elbújt a horizonton már megjelenő frontfelhőzett mögött — bár a szép hosszú csóva még hosszabb ideig kilógott a tiszta égterületre.

Eleinte csak 1/60s körüli expókat lehetett használni, hogy az égbolt erős háttérfényessége ne ölje meg a képet. Így gyakorlatilag a Canon 350D legkisebb ISO100-as érzékenységre állítva dolgoztam. Ettől csak közvetlenül az üstökösnyugta idején volt értelme eltérni. Alapérzékenységen ekkor már 4-5s körül volt a maximális expozíciós idő — ami a 300-as telével óragép nélkül kicsit soknak bizonyult: az üstökös így már bemozdult a képeken.

Hasonló tartalmak

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...