Véget ért a Fotósuli

Megnyílt a Fényecset Fotósuli No. 7. zárókiállítása

Végetért egy "tanév", véget ért a Fényecset Fotósuli 7. kurzusa. A természetfotós tanfolyam végén a résztvevők anyagaiból kiállítás nyílt a Magyar Természettudományi Múzeumban.

A történet még ősszel kezdődött, amikor Emese ötlete nyomán mindketten beiratkoztunk Zsila Sándorhoz, a Fényecset Fotósuliba, hogy alaposabban is megismerkedjünk a természetfotózás műfajával. A 2006-os évben még szerdánként, 2007-ben keddenként találkozott kicsiny csapatunk. Nagyon kellemes hangulatban teltek az órák zömmel képelemzéssel, de sikerült megismernünk egymás fotós cuccait is, kitárgyalva azok előnyeit, hátrányait egyaránt.

Több alkalommal is eljutottunk a természetbe is. Decemberben fotóztunk először együtt, akkor üvegházban gyakoroltuk a növényekkel. Sajnos igazán szép téli időjárás egyszer sem volt, így legközelebb március elején jutott ki a csapat a szabad ég alá. Ezen az első szép tavaszi napon az elmaradhatatlan kökörcsin-fotózás került sorra. Mindenki nagyon megkedvelte ezeket a kedves kis virágokat, jól kimozogtuk magunkat a friss levegőn. A márciusi hosszú hétvégén szép napokat töltöttünk a Mátrában, május elsején Nagykovácsi határában kirándultunk egy nagyot. Végül Géczy Dorottya látott vendégül minket egy kis kertipartyn a tanfolyami kiállítás előtti hétvégén — ezúton köszönjük neki a szíves vendéglátást!

A megnyitó előtti napokon sokszor az éjszakába nyúlva készülődtünk: készültek az oklevelek, a képek keretei, a bemutatásra kerülő két diaporáma, a késő éjjel érkező, frissen kinyomtatott képek felvágása. Legtöbbet Satya és felesége Judit tett a kiállításért — ezért az összes tanfolyamtárs nevében köszönettel tartozunk nekik! Aztán felvirradt a nagy nap, és a Magyar Természettudományi Múzeumban elkezdtük a kiállítás felépítését. Több csapatban folyt a képek keretezése, falra akasztása, felcimkézése a kis teremben a hangosítás és a kivetítő beállítása, a kis büfé berendezése — de végül éppen időre minden elkészült. A vendégek is megérkeztek — már akit nem kergetett el a hirtelen jött felhőszakadás. A múzeum mélyén alig hallottunk valamit a viharból, volt aki csak kifelé szembesült a felhőszakadással.

Zsila Sanyi és Géczy Dorottya nyitotta meg a kiállítást, átvettük az okleveleinket, majd a képek megtekintése után először a természetfotóinkból készült diaporáma, majd a képek készítésének körülményeit demonstráló werk levetítése került sorra. Ezután a büfé volt a soron, és alaposabban is ki lehetett elemezni a megjelentekkel egy-egy kép készítésének körülményeit.

— Milyen lett a kiállítás? — kérdezték azóta többen is akik nem jutottak el a megnyitóra. Nem nagyon lehet ezt elmondani, legegyszerűbb talán megnézni élőben hiszen a képek a falon maradnak egészen 2007. május 31-ig.

A tanfolyamnak ezzel vége lett. Sokat gazdagodtunk ez alatt az idő alatt, sokat tanultunk egymástól, de leginkább Satyától. Egészen másképp nézünk már a saját, és mások természetfotóira, hiszen jobban látjuk a készítésük hátterét, így a lehetőségeket, no meg persze a hibákat, tanulságokat is egy-egy képben. Reméljük a kis csapatunk nem oszlik fel, és fotózunk mi még együtt valahol a Természetben!

Alkonyi színjáték

Holdsarló a Fiastyúkban, mellette a Vénusz és a Hyadok, megkoronázva ez ISS-átvonulással — no és természetesen jó társaság... Mi kell még egy szép estéhez?

Igen kellemes társaság gyűlt össze az égen és a Földön is egyaránt. Az égiek közül ezen az estén nem csak a Vénusz fénylett a Fiastyúk és a Hyadok csillaghalmaza között, hanem a vékonyka holdsarló is éppen az M45 csillagai előtt tartózkodott.

Az együttállás megfigyelésére kisebb csapatot szerveztünk a Hármashatár-hegyre. Jó hangulatban múlatta az időt a kilenc főből álló csapatunk. Nagyon szép látvány volt a hegyek fölött ragyogó tiszta égbolt, ahogy mélyvörösből sötétkékre, majd végül feketére "hűlt". Eddigre persze mi is lehűltünk, hiszen hiába van itt a tavasz, elég hideg lett mire besötétedett.

A hamuszürke fény is feltűnően ragyogott a sarló fénykaréjában. 21:18-kor pedig menetrendszerűen megérkezett Simonyi Károly is a Nemzetközi Űrállomással. Erről is készültek képek, Dienes Petinek sikerült az ISS napelemtábláit is megörökítenie. Miközben a felettünk áthúzó fénypöttyöt nézi az ember óhatatlanul arra gondol, hogy vajon milyen látvány lehetett ez az együttállás a Föld nagy kék korongja mögött felkelve?

Majdnem holdnyugtáig maradtunk fent, miközben kísérőnk fokozatosan lemászott a Fiastyúk csillagairól. A holdsarló, és a mellette szikrázó csillaghalmazok, a ragyogó Vénusz emlékezetes estét szerzett mindannyiunk számára.

Hegyre fel!

Egy fél nap a Hármashatár-hegyen

A vasárnap délutánt végre a szabad ég alatt tölthettük. Az idő szűkössége végett "csak" a közelbe, a Hármashatár-hegyre mentünk fel, az eredeti tervek szerint törpe nőszirmot fotózni.

Gyönyörű idő volt, kellemes meleg levegővel, kék éggel, ezernyi virággal és madárdallal. Fázni sem fáztunk, mégsem ömlött a veríték az emberről a hegymenetben sem — erre szokták mondani hogy ideális kirándulóidő. Nem siettünk, hiszen már hosszúak a napok, de így is napnyugta előtt jó két órával értünk a csúcsra.

Törpe nősziromnak nyomát sem találtuk, pedig tavaly sok volt belőle a csúcson is, és továbbmenve a kéktúra menti sziklás réteken is számos tő virított. Talán ez az idei sietős tavasz az oka, és elnyíltak? Ez a legvalószínűbb, mert sokfelé már az orgona is a végét járta — pedig az május elején szokott virágozni mifelénk.

Végül mentünk még párszáz métert a Virágos nyereg felé, és egy meredek, sziklás réten letáboroztunk a fotós felszereléssel. Nőszirom hiányában Emese egy szép, már elszáradt kökörcsinnel kötött barátságot, jómagam meg a kúszó-, mászó-, és kőtörő füvekkel próbáltam behatóbb megismerkedni. Egy ideig vártuk Tordai Tamást is, de végül üzent, hogy mégsem jut ideje felkerekezni a hegyre.

Egy lista, egy évized

Gondolatok a csillagászati levelezőlistáink kapcsán

Szombaton az egész nap elment az MCSE levelezőlista rendszer végső tesztelésére, fejlesztésére. A hajnalig tartó gép előtt ücsörgés nem volt túl lélekemelő, hiszen nagyon csábított már a verőfényes tavasz egy kis csámborgásra, fel a hegyekbe.

Néha elgondolkozik az ember, hogy van-e értelme ezeknek a közösségi fejlesztéseknek. Sok idő, és energia rámegy, és sajnos a nagy hangja mindig azoknak van akiknek semmi nem elég jó. Persze arról már régen lemondtam, hogy olyat próbáljak meg alkotni, ami lehetőleg mindenkinek tetszik. Ilyet készíteni azt hiszem valóban képtelenség — jobban jár az ember, ha puszta önvédelemből inkább csal azoknak próbál megfelelni akik valamennyire értékelik is a befektetett energiákat. Végülis nem pénzért, csupán ügyszeretetből, és hobbyból csinálja az ember — legalább ne bosszantsa, idegesítse fel magát mindenen.

A gép otthagyása iránt érzett csábítás az este leszálltával is csak fokozódott, elnézve a csodálatosan derült égboltot. Hajnalban a neten át beszélgettem Tordai Tamással. Ő éppen a Polaris Csillagvizsgálóban volt, és a GW Lib törpenóváról végzett méréseket. Szívesebben lettem volna én is ott az ég alatt, de túl szerettem volna lenni végre ezen a hónapok óta nyomasztó listakérdésen. Talán már lekopogható — legalábbis eddig úgy tűnik —, hogy helyreállt a régi postázási rend, és ezek mellett nyitva maradt a tervezett további fejlesztések lehetősége is. Ebben éppen a régi listarendszer volt a legfőbb akadály.

Az egész éppen egy évtizede, szintén áprilisban kezdődött. Akkoriban nagyon népszerű és hasznos olvasmány volt a neten a különböző HIX-újságok tömege. Ez adta az alapötletet, hogy csináljunk egy hasonló listát magunknak, hogy a csillagászat iránt érdeklődők elbeszélgethessenek rajta. Így született meg 1997. áprilisában a CSILLA-lista. Az ezt postázgató kis programocska mai szemmel nézve elég kezdetleges tákolmány volt, de a kor egyszerű környezetében szépen működött — sőt, az ékezetes levelezés ritka élményét is kiszolgálta. Igaz ez akkor egyszerűbb is volt, mint manapság: a levelezés alapvetően sima szöveges alapon zajlott, nem nagyon volt még tucatnyi formázás, karakterkiosztás, stb. amitől ma a haja is kihullik annak, aki ilyenekbe mártja a programkódját.

A CSILLA kódja kezdetben gyorsan hízott: indultak kisebb azonnalpostázós listácskák is, bekebelezte az MCSEKLEV hírlevél kiküldését is, és a nagyjából ezres olvasóközönség mindennapjainak részévé vált. A kezdő programozók minden lehetséges hibáját elkövettem ezzel a rendszerrel, egyre átláthatatlanabb, egyre inkább célprogrammá vált, aminek a bővítése javítása hosszú ideje gyakorlatilag lehetetlenné vált, miközben a levelezés médiásodása miatt egyre több levél jött amit rosszul, vagy éppen sehogy sem kezelt le. Megérett a lecserélése.

Persze többeknek fájt és sirták visszza a régi rendszert, azzal az indokkal, hogy miért kell mindent kidobni ami régi, miért kell mindig újat akarni?? A 10 éven át gyakorlatilag változatlan rendszer szerintem messze nem a törtető és az értékeket feélresöprő mentalitást jelzi szerintem. Másrészt ha nem csinálna az ember új dolgokat akkor semmi sem lenne. Nem öntömjénezésből mondom, de ha nem nyitom ki a kódszerkesztőmet (tudja már a csuda milyen editorban is kezdtem annó) 1997 tavaszán, hogy új dolgot próbáljak ki, akkor nem alakult volna ki ez a lista sem. Másik, másféle lehet — sőt valószínű, hogy az igények kikényszerítettek volna valamit — de ahhoz is új dolgot kellett volna valakinek létrehozni.

Ami miatt valóban lehetett elégedetlenség, az inkább az, hogy a leállítás utáni nagy közösségi nyomás alatt elég sok, kis odafigyeléssel elkerülhető hibát vétettem, elmaradtak a részletes tesztek, stb. No de talán most megnyugodtak a kedélyek, és lehet örülni kicsit az elmúlt 10 évnek, és elörenézni a következő évtizedre. No és talán egy kis levegő, és természetjárás is belefér vasárnap délután...

Űrhajózás Napja 2007

Simonyi Károly az ISS-en

A 2007-es évben is megemlékezett a Magyar Csillagászati Egyesület az Űrhajózás Napjáról. Különleges aktualitást adott a napnak, hogy ekkor tartózkodott Simonyi Károly űrturista a Nemzetközi Űrállomás (ISS) fedélzetén. Az esti bemutató alatt kétszer is átvonult az égbolton az űrkomplexum.

Kellemes tavaszi este volt, így a Polaris Csillagvizsgáló teraszán tartott előadásokra sokan eljöttek. Külön szerencsénk volt, hogy sikerült elcsábítani egy élménybeszámolóra Simonyi Károly testvérét Simonyi Tamást, aki élőben követhette a startot Bajkonurban.

Szerettünk volna az űrállomás átvonulásáról képeket készíteni, úgy hogy a Polaris kupolája, és a rendezvény résztvevői is a képre kerülhessenenek. Sajnos ezzel volt egy kis geomatriai probléma: olyan magasan, majdnem a zenitben vonult át az ISS, hogy ezt nem lehetett kivitelezni. Amikor pedig még alacsonyan volt, akkor egészen a nyugati égen, a Hármashatár-hegy fölött látszott — így vízszintesen nem fért el a kupolával egy képen.

Így két helyszínről készítettünk képeket. Emese a teraszon maradt, én pedig Balaton Lacival felmentem a Polaris melletti kis erdei útra a domboldalba, mert számításaim szerint onnan épp a kupola közelében kellene látszani az eltűnő űrállomásnak — igaz a rendezvény hangulata innen már nem jöhet át.

Sajnos a felvitt miniállvány megadta magát, nem lehetett rendesen berögzíteni. Idő már nem volt visszamenni, de szerencsére Laci talált a domb alján egy jókora betontömböt, és nem volt rest azt felcipelni. Így ennek támasztva a gépet mégis készülhettek képek.

A fáktól mi nem láttuk az űrállomás megjelenését, de a tömeg hangjából rögtön lehetett tudni: az ISS menetrend szerint megérkezett. Amikor kibújt a fák közül, gyorsan kellett megbecsülni merrefelé fog haladni, így ekkor alakítottuk ki hirtelenjében a végleges képkivágást.

A három darab kép készítésekor sajnos eléggé remegett a gép, nem volt idő stabilan rögzíteni. Így igazából csak képernyőre szabott méretben élvezhető a felvétel. A keleti égen ekkor a nyári esték jellegzetes csillagképei voltak láthatóak, így a Corona Borealis, a Hercules egész jól láthatók a lakótelepek fényszennyezése ellenére is. Ezeket vékony vonallal összekötöttük a képen. Nyilván egy stabil állvánnyal még jobb lett volna az eredmény.

Kökörcsintevések

Fényecset fotósuli

Korán kezdődött ez a nap: hajnali 4-kor keltünk. Miért? Mert a kökörcsin szőrös — és nem borotválkozik... :) Természetfotós terepgyakorlaton jártunk a Fényecset Fotósulival, amelynek elsődleges célja a tavasz talán legszebb virágainak, a kökörcsineknek a becserkészése volt.

Előző nap nagyon szürke, esős idő volt — bár a meterológia vasárnapra már napsütést mondott. Hajnalra valóban ki is derült az idő: a félhold sápadt fénye ömlött el a szobán mikor felébredtünk. Gyors pakkolás, öltözés és már capplattunk is ki a buszmegállóhoz, hogy a Bah-csomóponthoz érjünk ahol kis csapatunk találkozója volt. Innentől autóval mentünk tovább (köszönet Zsila Sanyinak a fuvarozásért), és már a hegyoldalban gyalogoltunk felfelé amikor a Nap vörös korongja előbukkant a horizonton. A hegy oldalában, az út mentén néhány álmos fekete kökörcsint láttunk, de ekkor még nem volt elég fény a fotózáshoz, így átmentünk zergébe — és meglátogattuk a leánykökörcsinek otthonát.

Ezek a kedves, szigorúan védett virágok a leglehetetlenebb helyeken nőnek: meredek sziklafalak repedéseiben, illetve a hegy tetején az előző évből ottmaradt, száraz fű alatt bújnak meg. Sikerült is számos tövet találnunk, és a csapat hamarosan szétszéledt a sziklák között, hogy néha spontán összeverődjön kisebb-nagyobb csoportokban, pl. a hegy tetején látható csinos 5 szálas kökörcsincsokornál.

Gyorsan száll ilyenkor az idő, így már kora délután lett mire elindultunk lefelé. Ekkor kerültek lencsevégre az időközben felébredt fekete kökörcsinek. Rengeteg volt, de a száraz fűben annyira elbújtak, hogy igen alaposan kellett átvizsgálni a terepet fotózás előtt, hogy nehogy eltapossuk véletlenül ezeket a törékeny kis virágokat. Már virágzik a mandula is, előbújtak a méhek, egy lepkepár is feltűnt néha. Itt-ott elvétve tavaszi hérics is sárgállott az út mentén. Határozottan melegen sütött a nap, így egymás után kerültek le rólunk a meleg ruharétegek.

Mi tagadás alaposan elfáradtunk a nap végére, de nagyon jól esett végre kimozdulni a városból. A friss levegő, és a testmozgás nagyon hiányzott már mindkettőnknek. Fotózás közben az ember állandóan mozgásban van — és ez sziklákon való mászkálásból áll. Amikor egy kép beállítása során az ember lekuporodik a lehetetlenül alcsonyan levő fényképezőgéphez, majd egy a képbe lógó fűszál elhajtása miatt feláll az jól átmozgatja az izmokat. Természetesen mindezt többtucatszor kell megtenni képenként, pláne hogy a szél is ellenünk dolgozott, minden kiszedett fűszál helyett 2-3 újabbat fújt a látómezőbe.

Ez volt idén az első, nem csak hőmérsékletét tekintve tavaszi nap. Végre éled a természet, mint időtlen idők óta minden tavasszal teszi. Reméljük így lesz ez majd jövőre is...

A vörös Hold éjszakája

Teljes holdfogyatkozás

Március 3/4-én éjjel teljes holdfogyatkozás volt megfigyelhető. Mi is izgatottan készültünk a jelenség megfigyelésére.

Kisebb csapat régi ismerőssel a Hármashatár-hegy tetejét szemeltük ki észlelőhelyül. Először ugyan messzebbre, valamilyen szép víztükrös tájat szerettünk volna találni, hogy a jelenséget és a tükörképét összekombinálhassuk, de a bizonytalan időjárás miatt végül mégis erre a közeli helyszínre esett a választás.

A műholdképek alapján már délután úgy tűnt, hogy egy szélesebb felhőhasadék éppen a fogyatkozás idejére ér majd fölénk, így este sötétedéskor gyülekeztünk Óbudán. Kezdetben Krisztián barátunk Mostarban készült fotóit néztük meg, majd amikor kikukkantva láttuk a rohamosan derülő eget, két autóval nekivágtunk a hegynek.

Mikor felértünk még nem volt teljesen tiszta az ég: őrült tempóval robogtak a felhők, fülsiketítően fütyült az adótornyok rácsai között a szél. A részleges fogyatkozás ideje alatt folyamatosan jöttek mentek a felhők. Néha szinte teljesen beborult, de mire a teljesség bekövetkezett minden felhő eltűnt.

Ilyen időjárásban a hosszabb fókuszú optikákkal történő fotózás nem volt túl eredményes. A műszereket erősen berázta a szélvihar még 1/320s expozíció mellett is, és persze a légkör nyugodtsága is hagyott kívánnivalót maga után. A helyzet a fogyatkozás előrehaladtával — és az expozíciós idők kényszerű növelésével párhuzamosan — fokozatosan romlott, csak egy-két másodpercre csendesedett el kicsit a szél.

Nagyon szép színe volt a földárnyéknak, és fényesebb csillagok is látszottak a Hold közvetlen környezetében is. A fogyatkozás alatt azért készült néhány kép az 50/540-es Zeiss távcsővel és a 70-300-as Sigma teleobjektívvel. Néhány nagylátószögű, a teljes Oroszlán és Rák csillagképet megörökítő hangulatfelvétellel is megpróbálkoztunk.

Sajnos a kilépési fázist már nem vártuk meg, mert a viharos szélben a társaság jelentős része feladta a megfigyeléseket. Így inkább mi is összepakkoltunk, és levonultunk a hegyről, és éppen az ajtó elé értünk, amikor a Hold klibújt az árnyék sötétjéből. Sajnos az ajtó elől már nem volt mód fotózásra a fák ágrengetegén keresztül, így a kilépésről egyáltalán nincsenek képeink.

Túl sok ráérő időnk nem lévén mostanában, a kidolgozott képekkel (bár a gyors szemrevételezés alapján nem lesz túl sok használható kocka) hamarosan jelentkezünk.