Éjjeli látogató

Találkozás egy Nagy éjjeli pávaszemmel

Előző este arra figyeltem fel a gép előtt ülve, hogy remeg a konyhaablak üvege. Néztem, hogy nem földrengés-e, vagy hasonló, de a lámpák, poharak a polcon és egyéb földrengés-indikátorok nyugton maradtak...

Nagy éjjeli pávaszem (Saturnia pyri) nőstény egyede

Odamentem hát az öreg ablakhoz — ez még nem került kicserélésre, elég vacak állapotban van — és kisvártatva feltűnt a zajforrás: egy hatalmas lepke ostromolta az ablakot. Rögtön eszembe is jutott a találkozásunk a tavalyi évben a tölgyfaszenderrel, azelőtt a szürreális kinézetű szölőszenderrel, így napirendre is tértem a dolog felett, hogy na majd reggel meglesem. Ezek ugyanis a korábbi tapasztalatok szerint meglehetősen mélyen "szenderegnek" napközben, és csak éjjel aktívak.

Tavasz

Pintyek dalától
zeng a tavaszi erdő.
Új élet indul.

365 kép

Egy évem fekete-fehéren

2012. július 19-én a 41. születésnapomon kezdtem el egy napifotó projektet. A cél az volt, hogy naponta egy, fekete-fehér képben végigkövessem az életem egy évét, a nevezetes 42. születésnapomig.

Szerencsére ezt a projektet most siker koronázta, és az eredménye megtekinthető blogformában is a 41-től 42-ig címen, valamint az alábbi kis diavetítésen keresztül is akár.

Az év során kezdetben Canon-os képek készültek, aztán egyre többször került képbe a telefon is, mint sajátos képalkotó eszköz. Sajátos, mert mitagadás igencsak gyenge a képminősége, így a képkészítésnél sokszor ezt is érdemes volt figyelembe venni, és úgy témát keresni. Azt, hogy sikerült-e bármi maradandót alkotni azt hiszem a kedves nézők a leginkább hivatottak megítélni.

Vissza az ég alá!

Ma hajnalos voltam, így korán kellett kellnem. Hideg éjszakánk volt, így a reggeli kávé félálomban történő behörbölése után első dolgom volt kicsit begyújtani, hogy mire a család megébred már kellemes meleg legyen. Beöltöztem hát, és kivonultam pár hasáb fáért. Az ajtóban természetesen jó amatőrcsillagász mindig rögvest felfelé néz — így tettem én is. Úgy is maradtam rögvest...

Hideg, -6 °C volt odakint, és teljesen derült. A levegő teljesen állt, és pillanatokon belül feltűnt, hogy a határmagnitúdó átlagon felüli. Nagyon sajnáltam, hogy nem másztam ki korábban, mert megérte volna kicsit kivinni valami műszert is. Így hát jobb híjján szabad szemmel nézelődtem kicsit — már amennyit a fáktól látni lehetett. Keleten a hegyek felett már fénylett a Vega, de a nyári tejutas részek még a gerinc mögött voltak. Északnyugati irányban a Cassiopeia alsó deleléshez közel, de szép Tejút-sávval virított.

A buszhoz menet ropogott a lábam alatt a friss hó, és eszembe jutott az a régi ráktanyai éjszaka. Akkor egy tavaszi észlelőhétvégén kimentünk este az ég alá, majd úgy a csillagmennyiség alapján szomorúan visszamentünk teázni egyet, hogy szép-szép, de nem túl jó az ég. Békésen iddogáltunk, amikor valamelyikünk a fejéhez kapott:

— Basszuskulcs! Tavasz van! — és már rohantunk is ki HMG-t becsülni. Akkor 7,5m-s csillagokhoz volt szerencsénk szabad szemmel. Hát most is valami hasonló lehetett a vége, de bevallom nem is néztem konkrétan...

A dombon felfelé menet a még alacsonyan álló Herculesben az M13 és mellette az egyik kis csillag néha-néha rámkacsintott, a Mars élénk narancssárga golyóként csodás látvány volt. Tőle keletre az M44 erőteljes ködfoltja lebegett. Nagyszerűen látszottak a csillagok színei is.

A buszmegállóban szerencsém volt: két kései Geminida tagot láttam a Cas-Aur környékén a hegyek felett elsuhanni alig 10 perc alatt. Aztán megjött a busz. Szerencsére lassan ment lefelé a hegyről, és a Béla sosem kapcsolja fel a belső világítást lefelé menet (jobb az erdőn át sötétben vezetni, meg úgyis majd mindenki csendben szunyókál még a buszban), így folytathattam a nézelődést. A hegytetőn a fák közül kibukkant a Corvus jellegzetes kis trapéz-formációja, még lentebb meg Budapest és Szentendre derengése. Persze erről is beugrott egy pár évvel ezelőtti tavaszi este. Akkor a szöllőnkben ücsörögtünk a tábortűz mellett pár amatőr cimborámmal. A kis 80/480-al nézelődtünk egy fotóállványról, és gyönyörű volt az M104 alias Sombrero-galaxis, no meg az R Crv vörössége... Vajon most merre járhat ez a ritkán észlelt mira változó?

Aztán beértünk Szentendrére, és fokozatosan eltűnt a varázs — felkapcsolódott a világítás is, és ahogy egyre beljebb haladtunk úgy tűntek el szép sorjában a csillagok, és a hótakaró is. Rá kellett hogy ébredjek, hogy hiányzik már az égbolt. Ki is adtam magamnak a jelszót: Vissza az ég alá!

Ki jön velem? ;-)

Aquincumi csillagok

Múzeumok Éjszakája

Ismét meghívást kapott a Múzeumok Éjszakájára a Magyar Csillagászati Egyesület. A Polaris Csillagvizsgáló bemutatócsapata ezúttal az Aquincumi Múzeum rendezvényéhez csatlakozott.

Este 21h-kor kezdődött a bemutató, és ekkor még szép tiszta idő volt. Remekül látszott a Hold és a ragyogó Vénusz, így kezdettől kígyózó sorok álltak a távcsövek mögött. Záporoztak a kérdések, volt aki gyorsan elintézte a bemutatót, de többen hosszabb időre az okulár végére ragadtak.

Az előadások a hangosítás problémái miatt jóval később kezdődtek, de végül két előadás is volt. Először Boros-Oláh Mónika ismertette röviden a Naprendszert, majd kisebb szünet után Mizser Attila tartott előadást az antik korok világképéről, és annak továbbfejlődéséről egészen korunkig.

Sajnos a felhők vékonyka foszlányok formájában állandóan jöttek-mentek, de így is varázslatos hangulata volt a fáklyákkal megvilágított, holdfényben úszó jó kétezer éves romoknak.

Tőlünk függetlenül történelmi előadások, borkostoló és sok egyéb program is volt — ezekből azonban túl sokat nem láttunk. Hajnali kettőig tartott a rendezvény, így már majdnem 3 óra volt mire hazaértünk.

A Hold elfedte a Vénuszt

Megfigyelések, asztrofotózás

Izgatottan váruk a vénuszfedés jelenségét. 2004-ben nem sikerült látnunk, de idén szerencsénk is volt, meg nem is a megfigyeléskor. Szerencsénk, mert a kilépést sikerült látni és fotózni is, és szerencsétlenek is voltunk mert a belépést nem tudtuk figyelemel kísérni...

Mindketten kicsit hamarabb jöttünk haza a jelenség kedvéért, hogy aztán elkezdődjön a küzdelem a technikával. Még a tavasszal tartottunk egy távcsöves bemutatót Nagykőrösön, akkor volt a teljes távcsőmechanika utoljára összeszerelve. Sajnos két sima M5-ös anyát sehol nem találtunk a dobozkában, így a műszer stabil összeszerelése nem igazán sikerült. Vészesen közeledett a belépés időpontja, és az addig szép kék ég is teljesen elborult — így döntöttünk: Emese gyorsan elszalad a közeli barkácsboltba anyát venni, hiszen a belépést már garantáltan nem tudjuk megfigyelni.

Miután a hiányzó anyák megérkeztek, nagy sebessen összeraktuk a műszert, felnyaláboltuk a technikát, és kirobogtunk az Amfiteátrumhoz. Ekkor már nagyon közeli volt a kilépés kezdete, így szó szerint rohanni kellett. Félúton jutott eszünkbe, hogy a keresőtávcső és az ellensúly is otthon maradt — ami tekintve a Celestron 125/1250 SC + Canon DSLR rendszer által adott alig több mint fél fokos látómezőt nem volt éppen örvendetes...

A felhők is rohamosan oszlottak szerencsére: érdekes módon a Hármashatár-hegy Óbuda felöli oldala fölött egy széles sávban megállt a felhőzet és erről szakadoztak le komolyabb foszlányok. (Mint kiderült ez az alattomos felhőcsík a közeli Polarisban észlelők számára majdnem végig takarta a kilépést is.) Amikor kiértünk Emese szerencsére pillanatokon belül meglátta a Holdat egy felhőlykban, nagy hascsapással pólusraálltunk a mechanikával, és csodák csodája de sikerült szinte azonnal megtalálni az akkor még magányos Holdat.

Az első, még félig skerült képen még nem volt Vénusz. Pár másodperccel később elkezdett kibújni — azaz szó szerint az utolsó pillanatban sikerült elkezdenünk a megfigyelést. Sorozatban készültek a képek, a 10D szuszogva írta a CF-kártyát, vonultak a felhőfoszlányok, de a vénuszkorong kibújása közben végülis derült volt az ég. A kilépés percében már feltűnő volt szabad szemmel is a kicsi dudor a Hold peremén, két perccel utána már szépen elvált a két égitest fénye. Szép idő volt, így bő fél óráig még csináltunk képeket, aztán hazatelepedtünk. Emese rögvest el is kezdte kidolgozni a képeket. Az elsőként kidolgozott, itt is bemutatott képkocka időközben már be is járta az internet legkülönfélébb helyeit.

A Vénuszt július 1-én este is érdemes lesz fotózni — ekkor a Szaturnusz közvetlen közelében tartózkodik majd.

Holdsarló a méhek között

Megfigyelések, asztrofotózás

A másnapi Szaturnusz-fedés körüli nagy izgalomban szinte teljesen feledésbe merült, hogy a Holdsarló az M44 (Praesepe, azaz magyarul Méhkas vagy Jászol néven ismert csillaghalmaz) csillagai mellett látszott az esti égbolton.

Az elmúlt napokban a légkör teljesen telítve volt a Szaharából elszabadult sivatagi homokkal. Az eget most is beterítette a "száraz légköri homály" — hogy egy 80-as évekből származó amatőrcsillagász szlenggel fejezzem ki magam.

Rövid töprengés után ezen az estén kitelepedtünk az Amfiteátrum tetejére, hogy a viszonylag alacsonyan látszó jelenség fotózásában ne zavarjon a Hármashatár-hegy tömbje. Mivel az együttállás megörökítésére csak 1-2mp-es expozíciókat alkalmaztunk, így óragépes mechanikára sem volt szükségünk, csak a fotóállványra és a 5,6/300-as teleobjektívre.

A Hold persze így is beégett kicsit, de a hamuszürke fényt is sikerült megörökíteni a képen. A mellékelt felvétel összesen 30 másodpercnyi expozíciót tartalmaz, 1-2 mp-es expozíciók összeadása után. A Hold körüli glóriát — amit nagyrészt a sivatagi pornak köszönhettünk — kisebb képfeldolgozással sikerült leszűrni a képről: egy csillagtalanított, kifeketített holdkorongú képet mint sötétképet levonva az eredeti összegképből szépen eltűntethető a holdudvar.