Irány észak, cél a füzéri vár!

Zempléni ősz, Országos Kéktúra

Ezen a reggelen is verőfényre ébredtünk. Szerencsére szél sem volt, csak hideg, így Füzér vára felé vettük az irányt.

Ez a szakasz az Országos Kéktúra része, így kezdésként a Faluház előtt a vilanyoszlopon található OKT-bélyegzőt látogattuk meg. Jóminőségű gumibélyegző, fa nyéllel. Ekkor csapódott hozzánk Bogár, a Kőbérc panzió egyik kutyusa.

A jelzés innen a főutcán halad a keleti faluvégig, majd egy aszfaltos úton eltér balra, fel a Cserepestető hátára. A gerincről csodás a kilátás. Itt egy jellegzetes kocka alakú fa látható, amiről oldalról nézve kiderül, hogy tulajdonképpen kettő. Miközben a látványt csodáltuk, egy nagy madarat láttunk: kiderült, hogy egy valamiért ittragadt gólya húzott el közvetlenül felettünk...

Innen a műút meredeken szalad le Kisbózsva felé. Még az első házak előtt egy zamatos gyümölcsű almafa mellett fordul rá a jelzés a néhai, 1980-ban megszüntetett Hegyközi vasút nyomvonalára. A Kéktúra ezt követi egészen Füzérkomlósig, ahol régen a végállomás volt. A sínek helyét máig is jelzi az itt-ott kibukkanó kőzúalék, talpfa, kisebb hidacskák...

Az árnyas úton minden lépésnél finom kökény, csipkebogyó lassította a haladást — nem is szólva az árnyékos helyeken lerakódott zúzmarás-deres őszi növényekről. Így nem is csoda, hogy Bogár megunta a két, minden deres levélnél fotózó utitársát — és más túrázókkal tartott inkább.

Nemsokkal a Nyíri felé vezető műút előtt egy nagyobb csapat vaddisznó csörtetett át a gyalogúton. Persze fotózni nem lehetett őket, mert még messze voltak, és az objektívcserét nem várták be. A terep is eléggé zavaros volt, így csak a csapat utóvédjét sikerült lencsevégre kapni: a képen van két és fél, kis jóindulattal vaddisznónak látszó folt.

A Nyíri-patak vasúti hídjánál kis kitérőt tettünk egy vadászles felé. Itt meg is pihentünk pár percre. Természetesen a patak sem úszta meg: hosszas fotózásba fogtunk ezen a helyszínen is. A témát főképp a víz által szállított színes falevelek adták. Eközben nagyon gyorsan elszállt az idő.

Füzérkomlós határába érve már feltűnően közelinek látszott a kis vulkáni kúp tetején ülő vár. Felmerült bennünk, hogy a megtekintése nem fér bele a napba. Két lehetőség között választhattunk: vagy Füzérkomlósról átbuszozunk Füzérre és várazunk, vagy megyünk tovább gyalog, de a várat máskor nézzük meg. Mivel nem volt busz, így a kérdés el is dőlt — irány tovább!

A Kéktúra innen a Füzérkomlósi-völgy gyönyörű rétjén át vezet — kezdetben egy régi, ki tudja ki által lekövezett úton, ami később egy kellemes, füves szekérúttá válik. Balról az Akasztó-hegy gerince fölött a Nap már alacsonyan állt, jobbra az Alsó- és Felső-dombok kopár, bozótos halmai — és szemben a Várhegy, a tavaly óta feltűnően továbépült várral. Mindez pazar látvány volt a délutáni fényben.

A nagy rét közepén, a két hársfa között álló keresztnél feltűntek a hegy lábánál megbújó füzéri házak is. Innen a nyílt tér egyre szűkült, és hamarosan mi is beértünk a kis erdősávhoz, átkeltünk a Bisó patak köves medrén, majd a szekérútról jobbra letérve (ezt elég könnyű elnézni!) egy elszáradt "bambuszosban" találtuk magunkat. Törtünk is egy vándorbotnak valót belőle.

Ekkorra már nem sok idő maradt napnyugtáig, így fájó szívvel bár, de lemondtunk a vár meghódításáról. Elindultunk befelé a faluba a Kéktúra bélyegző megszerzése érdekében, miközben az egyre alább szálló Nap hihetetlenül élénk, mély tónusú színekre festette a várat, és a környező őszi színekben pompázó fákat.

Sajnos a Füzéri Italbolt, ahol a bélyegzőnek lennie kellett volna zárva volt, csak az ajtón fityegő cetli tudatta az arra járókkal, hogy "nyitás szerdán". Így a szomszédos vegyesboltban kértünk cégbélyegzőt, amiben a pénztáros néni kézségesen segített is nekünk.

Gyönyörű alkonyi színek közepette buszoztunk le Pálházára, csapot, papot, no meg a frissen szerzett vándorbotot hátrahagyva. Itt derült ki, hogy éppen két perccel előttünk elment a bózsvai busz — így ismételten gyalog kellett megtennünk a maradék 3 km utat szállásunkig.

Bemelegítő túra: Kishuta — Pálháza

Zempléni ősz, Országos Kéktúra

Reggel szép napsütés árasztotta el szobánkat. Örömmel konstatáltuk, hogy elállt az eső, így ki lehet mozdulni és nekivágni a csodálatos hegyeknek.

A lelkesedésünket némileg csökkentette a kint tapasztalt viharos erejű szél, és az alaposan lehűlt levegő. Így a finom villásreggeli elfogyasztása után úgy határoztunk, hogy nem Füzér felé indulunk — a nagyrészt nyílt terepen — az Országos Kéktúra vonalán, hanem inkább déli irányban, Kishuta felé megyünk első sétánkra — hiszen a völgyek és az erdő sokkal védettebb a jeges szél ellen.

Alig pár száz méter után máris előttünk magasodott a csodás panorámát nyújtó Bózsvai szikla. Szálláshelyünk, a Kőbérc panzió is erről kapta a nevét. A vulkáni eredetű kőtömböt kerüli meg a Bózsva patak, ami a határnál folyó Ronyva vizét gyarapítja. Közvetlenül a szikla tövében fut bele egy névtelen kis patak a falu felől. Kishuta felé innen indul Csehországon át (így nevezi a térkép Nagybózsva déli részét, gyaníthatóan cseh származásúak laktak itt valamikor) a kéktúra útvonala.

Kilátás a szikláról a Szemlő-hegytől az innen 10km-re levő füzéri várig.

Megmásztuk a sziklát, de nem időztünk túl sokat a csontig hatoló szél miatt. Gyorsan megnéztük a nyugaton csodás színekben pompázó Szemlő hegyet, az északi irányban a Nagy Milic vonulata előtt lapuló füzéri várat, majd elhaladva a sziklába vájt pincesor előtt nekivágtunk Csehország szélben sustorgó, nyögő fenyőerdejének.

A kicsiny fenyves után nagyon szép gyertyános-tölgyes szakasz következett, a Zemplénre jellemző meredek hegyoldalakkal, mély völgyekkel. Itt elsőre elég könnyen elnézhető a kék jelzés: az út látszólag felfut egy kis gerincre. Az út azonban jobbra egy kersztbe ledőlt fa által elzárt, mély szurdokban fut tovább — és csak pár száz méter után lesz látható az első.

Kisvártatva egy keskeny, szép kis tisztásra értünk ki. Az éjszakai eső miatt minden növényke csodás vízcseppekkel beborítva csillogott. Szerencsére a környező hegyoldalak megvédtek a széltől — így kellemes körülmények között lehetett fotózni egy kicsit. A késő őszi időszakban a nap sem süt túl magasról — így a fényviszonyok is jók voltak.

Innen az út befordul a Szuha-völgyébe. A Szuha-patak nem túl sok vizet vitt most, bár néha hallatszott a csobogása. Negyedóra séta, és némi mohafotós megálló után tűntek fel az első üdülők, majd hirtelen kibukkantunk Kishutára.

A kisvasút állomásánál úgy döntöttünk, Pálháza felé indulunk tovább. Sajnos a vonat már nem járt — két nappal ezelőtt volt az utolsó járat az idén. Ez a tény alaposan átírta a további napok túraterveit, hiszen az erősen megrövidült nappalokba nem nagyon fért így bele pl. egy látogatás a Kőkapuhoz.

Pálháza felé az út műúton vezet, a bővizű (többek között a Szuha is ide ömlik bele a kishutai állomásnál) Kemence patak mellett. Félúton a perlitbánya nem éppen szívderítő látvány, de belátható, hogy valamilyen szinten szükség van erre is. Pálházán a Tölgyfa Vendéglőben elköltöttünk egy finom, bőséges ebédet. Innen megfelelő buszjárat hiányában újabb 3km aszfaltozás után érkeztünk vissza Bózsvára.

Mivel továbbra is szép tiszta ég volt úgy döntöttünk, hogy vacsora után kitelepedünk egy kis csillagfotózás erejéig a sziklára. Ugyan óragépes mechanika hiányában vezetett égbolt felvételek készítésére nem volt lehetőségünk, de mivel innen a füzéri vár éppen északi irányban látszik, így jó kompozíciós lehetőség adódik a csodás táj, és a Sarkcsillag körül forgó égbolt kombinálására. Szép sötét ég van errefelé: az első negyedben levő Hold fénye is kicsit megvilágította a tájat, de így is könnyen látszott a Tejút fénylő sávja.

Készültek állókamerás tesztképek a Fiastyúkról, és a Hercules csillagképben járó SWAN-üstökös is nyomott hagyott már pár másodperces alapoptikás képen. A legkedvesebb képünk erről az éjszakáról talán a 48 perces csillagcsík a Nagy Miliccel és Bózsva házaival.

Dobogókő — Pilisszentlászló

Pilis–Visegrádi hg., Országos Kéktúra

Emlékezetes, szép kirándulást tettünk az őszi Pilisben. Dobogókő és Pilisszentlászló között kirándultunk, az Országos Kéktúra útvonalán.

Reggel 7:52-kor indult a buszunk Dobogókőre. Már itt az óbudai megállónál zsúfolásig megtelt. Így gyakorlatilag végig kellett állnunk a közel egy órás utat, csak a Két-Bükkfa nyeregnél szállt le egy nagyobb csapat kiránduló. Az út amúgy jó hangulatban telt, mindenhol korra és nemre teljesen vegyes társaság idézte fel korábbi túráinak emlékeit...

A busz reggel 9 órára ért fel a dobogókői buszfordulóhoz. Odafent erősen felhős, de néha napsütéses idő volt, kellemesen hűvös, párás levegővel. Első utunk a Matyi büfé melletti asztalokhoz vitt, mert hát ugye korgó gyomorral mégsem lehet kéktúrázni... Volt ugyan saját szendvicsünk, kávénk, teánk — de a büféből áradó kolbászillat végülis elcsábított minket.

Fél óra elteltével kimentünk a kilátóhelyhez. Sajnos az idő nem volt túl tiszta, így a Duna is alig-alig volt kivehető a távolban, és az amúgy szép színes erdő is reggeli ködben úszott.

A Báró Eötvös Lóránd menedékház előterében beütöttük a kéktúra-bélyegzőt — majd elindultunk lefelé a jelzésen. Nemsokára kilyukadtunk a már jól ismert sípályánál. Nagyon szép volt a meredek pályát szegélyező színes fák sorfala.

Az Öreg-vágás-hegynél hatalmas tábla fogadja a túrázókat. Ez arról tudósít, hogy erdőgazdasági munkák miatt a kéktúra Sikárosi-rét felé vezető szakaszát elterelték a Király-kút irányába. Így itt balra elhagytuk a jelzést, és a Prédikálószék felé haladó utat követtük tovább. Ez ugyan csodálatosan szép, de kicsit hosszabb útvonal — no és az ellenkező irányban haladóknak tisztességes kaptató. Király-kútnál jobbra fordulva a jelzésen kell folytatni az utat. A Sikárosi-rét szélénél a jelzés visszatér a -hez. Itt is van tájékoztató tábla az erdőgazdasági munkákról.

Nem haladtunk túl gyorsan, hiszen a gyönyörű őszi színekben pompázó erdő rendszeresen fotózásra késztetett minket. Így már kora délután volt, mire kiértünk a Pilis talán legszebb hegyi rétjére: a hatalmas Sikárosi-rétre. Itt aztán hosszabban elidőztünk, élvezve a kellemes időjárást, a csodás színekben pompázó rét látványát.

Kevéssel du. 4 előtt indultunk tovább, miután megmásztuk a réten magasodó vadészlest. A rét túlfelén egy kellemes fenyőerdős szakasz következik, majd a Szilágyi Bernát-forrás kis pihenőhelye. Bár kellemes hely, de itt most nem időztünk sokáig, csak egy kis fotózás erejéig.

Fél ötkor értünk ki a Sikárosi erdészházhoz, és ütöttük be az aznapi második pecsétet az igazolófüzetbe. Az erdészház kerítése mellett vad kutyaugatással kísérve vágtunk be ismét az alkonyi fényben fürdő erdőbe. A Som-hegy oldalában a Bükkös-patak völgye nagyon szép terület, és a kevés fény ellenére számos fotó készült ezen a részen is. A völgy alján nagy foltokban zöldel a Pettyegetett tüdőfű jellegzetes leveleivel.

Több helyen kis fahíd vezet át a patakon. Most kevés víz volt benne, így csak itt-ott hallatszott vidám csobogása. A Kárpát-forrás hídjánál pár percet elücsörögtünk, aztán átvágtunk a Dömörkapu felé vezető műúton, és vadregényes terepen kaptattunk Pilisszentlászló felé. Már erősen szürkült, és a leszálló pára is nehezítette a látást — de már csak két km volt hátra.

Az erdőből kibukanó vándor a barátságos Kis Rigó vendéglő parkolójánál éri el a civilizációt. Megfizethető árak, tisztességes adagok, finom, ízletes étel — és kimondottan vendégszerető fogadtatás. Így ha tehetjük, mindenképpen érdemes betérni egy kis regenerálódásra. Mi is így tettük.

Ugyan a vendéglőben azt állították, hogy minden órában van busz Szentendre felé — de ez csak hétköznap igaz. Hétvégén estefelé van egy párórás szünet a menetrendben: 18 óra után csak 21:15-kor van a következő járat. Így a kiadós vacsora után a Gesztenyés Sörözőben bepecsételtünk kis túránk záróbélyegzőjét, elüldögéltünk egy órácskát, majd hazabuszoztunk...

Kellemesen elfáradtunk, de mindenképpen emlékezetes, szép kirándulást tettünk az őszi Pilisben.